Városlista
2025. szeptember 9, kedd - Ádám

Hírek

2017. Május 09. 12:09, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Kőkeresztet avattak a Kőrösi úton

Kőkeresztet avattak a Kőrösi úton

Az újonnan felállított kőkereszt Faragó Jánosnak köszönhető.

A nyugdíjas gazdálkodó elmondása szerint valamikor régen megfogadta, hogy ha egyszer lehetősége adódik az életben erre, akkor ő is emeltet egy megnyugvást nyújtó út menti szimbólumot tanyája környékén.

A saját költségen emeltetett kőkereszt ünnepélyes avatására és felszentelésére május 6-án került sor. A rendezvényen Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az Országház alelnöke, Rosta Ferenc és Balla László alpolgármestereken kívül megjelentek a környékbeli lakók is, akik meghatódva álltak a kereszt lábánál. Mint azt elmondták, nem csak Faragó Jánosnak volt fontos ez a kereszt, hanem mindenki számára, aki ezen az úton halad át nap mint nap.

„Mindenkinek van dolga, felelőssége, feladata ebben a világban, hogy a hitünk, nemzetünk, életünk, jelenvalóságunk erősödjön!” – így fogalmazott Lezsák Sándor alelnök az ünnepélyes avatáson. Kitért arra is, hogy voltak olyan idők történelmünk folyamán, amikor megpróbálták eltünteti az egyházi szimbólumokat, így a kereszteket is. Épp ezért is olyan fontos ezek megtartása napjaink zűrzavaros világában.

A keresztet Bagi Ferenc lakiteleki plébános szentelte fel, aki elmondta, hogy milyen óriási hatással vannak ránk a környezetünkben található feszületek és keresztek. A hívő ember ha jártában-keltében észrevesz egy-egy ilyen út menti keresztet, akkor megáll, keresztet vet és egy pillanatra a megváltó Úrra gondol.

A kereszten olvasható sorok is ezt példázzák:

ISTEN DICSŐSÉGÉRE
SZŰZ MÁRIA
TISZTELETÉRE
ÁLLÍTTATTA
FARAGÓ JÁNOS
2017.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 07. 17:51, vasárnap | Helyi

Rossz döntés volt

„Elsőnek azt akarta, hogy áruljunk kristályt, de meggondolta magát, hogy ebből hamar bukta lesz, így inkább a fű mellett döntött” – mondta a drogterjesztő páros női tagja.

2025. Szeptember 03. 18:37, szerda | Helyi

Elfogták a Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között kutyát kínzó férfit

Egy autó után kötöttek egy kutyát, amit körülbelül 95 km/h sebességgel húztak az aszfalton. Megtaláltuk az ebet és elfogtuk a gazdáját.