Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Március 12. 07:37, szombat | Helyi
Forrás: police.hu

Kölcsönkértek, majd zsaroltak (videoval)

Kölcsönkértek, majd zsaroltak (videoval)

Mindkét gyanúsítottat beazonosították és őrizetbe vették a kiskunfélegyházi nyomozók.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2016. március 6-án 19 óra körüli időben egy hívás elintézése ürügyén elkérték egy kiskunfélegyházi vendéglátóhely előtt tartózkodó férfi mobiltelefonját. A telefonálás befejezését követően a tulajdonos visszakérte a készülékét, azonban az elkövetők azt nem adták át sem neki, sem a sértett segítségére siető két férfinak. Közülük az egyiket megütötték, a másikat pedig megfenyegették a gyanúsítottak.

Ezt követően a két férfi bántalmazta a sértettet, aki a megfélemlítés hatására a továbbiakban nem tanúsított ellenállást, majd az ismeretlen tettesek a készülékkel együtt elhagyták a helyszínt.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték az ismeretlen tettesek felkutatását. A beszerzett információk alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy a bűncselekményt két fiatal követte el. A 19 éves B. Ádám putnoki lakost 2016. március 9-én 10 óra 30 perckor, a 23 éves H. Dávid farkaslyuki lakost másnap 22 óra 30 perckor elfogták a nyomozók.

Mindkét férfit zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2016. március 11-én elrendelt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.