Mindannyian ismerünk olyan párokat, ahol állandó a zsörtölődés, a másik szidalmazása. Kívülállóként hajlamosak vagyunk az elnyomottnak tűnő féllel szimpatizálni, miközben kiállhatatlannak tartjuk a másikat. Pedig a helyzetért mindketten felelősek, és csak együtt mászhatnak ki belőle.

A vicclapok karikatúráin, a legénybúcsúk vaskos tréfáiban megjelenő házisárkány nem a mesebeli, rettenthetetlen hétfejű háziasított változata. Hogy is lehetne? Hiszen a rossznyelvek szerint a házisárkányok egyedei kizárólag nőneműek, akik elbűvölő tündérkeként lépdelnek szerelmük karján az oltár elé, ám a házasságlevél megkaparintása után, de legkésőbb az utódjuk megszülését követően, nem rejtegetik tovább tüskés pikkelyeiket: szép lassan átváltoznak a férjüket szekáló, házsártos, fújtató, tűzokádó szörnyekké. Eddig a sztereotípia. De vajon mi a valóság? Tényleg a feleség státusz elnyerése okozza ezt a személyiségváltozást? És vajon visszafelé van-e esély a metamorfózisra, lesz-e a sárkányból újra tündér?

Geist Klára párterapeuta szerint először is oszlassuk el azt a vélekedést, hogy a házsártosság, a folyamatos kötözködés a párkapcsolatban, ha úgy tetszik az elsárkányosodás, csakis a nők sajátja.

- Hímnemű házisárkányok is léteznek, igen nagy számban, hiszen a férfiak között is vannak, akik folyton morognak, elégedetlenek, minden apróságon robbannak, vagy állandóan sértettek. Sőt olyan is előfordul, hogy egy párkapcsolatban mindketten sárkányként viselkednek. Az igaz, hogy nőknél jobban zokon vesszük ezt a viselkedést, mert a férfiaktól még mindig jobban elfogadja a társadalom az irányítást, az uralkodást, miközben a nők felé továbbra is elvárás, hogy ne direkten, akár agresszivitással próbálja érvényre juttatni az akaratát, hanem legyen puha, kedves, együttműködő, így érje el, amit szeretne.

Már százszor elmondtam...

Tény, hogy a házisárkányok megkeserítik családtagjaik életét, de ahogy Viki szavaiból is kiderül, ők is szenvednek ebben a helyzetben.

- Nem értem, hogy miközben a munkahelyemen vagy a gyerekeimmel tudok normális hangnemben beszélni, és nyugodtan tisztázni a konfliktusokat, miért leszek feszült, amint hazaérkezik Ákos, a férjem, és miért muszáj szóvá tennem neki minden este ugyanazokat a dolgokat. "Miért nem veszed le a cipőd az előszobában?", "Moss már kezet, ne fogdosd össze a kilincseket koszos kézzel!", "Már megint vettél virslit, pedig százszor elmondtam, hogy ne, mert egészségtelen." , "Tessék, nem fedted le az edényt, összefröcskölted a falat a tűzhelynél az étellel." - idézi ironikus hangsúllyal önmagát a kétgyerekes anyuka. - Ákosnak címezve szinte kizárólag csak utasítások, szidalmak és szemrehányások hagyják el a számat. Én magam is unom hallgatni, de képtelen vagyok leállni. Mindenre ugrok, ha nem úgy történik, ahogy már tényleg százszor elmondtam, mert nem értem, hogy miért olyan nagy ügy megtenni. Egyik téma jön a másik után, a hangom egyre élesebb, Ákos meg nem is válaszol, csak néz rám szemrehányóan, hogy már megint mi bajom van. Ettől még idegesebb leszek, és már üvöltök és bőgök mérgemben és kétségbeesésemben. A legrosszabb, hogy közben tudom, elviselhetetlenül viselkedem, és félek, hogy Ákos egy ilyen balhé után egyszer csak fogja magát és lelép.

Bolhából elefánt

- Sokféle oka lehet annak, hogy miért válik valaki házisárkánnyá egy kapcsolatban, de mindig ketten együtt hozzák létre ezt a fajta viselkedést - hangsúlyozza a párterapeuta. - Leggyakrabban azáltal, hogy rengeteg megoldatlan problémájuk van, ezért óriási a párkapcsolati stressz, aminek feszültsége az apróságokon csapódik ki, mert a valódi problémák szóba se kerül(het)nek. Az elsárkányosodás azért indul be hamarabb a nőknél, mert miközben a férfiak többsége a kapcsolat válságának előszelét még nem érzékeli, csak a súlyos problémáknál ocsúdik fel, a nők érzékenyebbek a kapcsolat érzelmi légkörére, és kettőjük eltávolodásnak már az első apró jeleire is reagálnak. A zsörtölődés annak a kifejeződése, hogy az elégedetlenkedő az igényeiről, problémáiról hiába beszél, azokat a másik figyelmen kívül hagyja, így a másik szekálása tűnik alkalmasnak arra, hogy agresszív módon, de érvényesíteni tudja az akaratát legalább a kisebb dolgokban.

Hogy hogyan lesz a bolhából elefánt? A szőnyegre hullajtott morzsából óriási balhé? Gondoljunk csak bele: ha valaki már évek óta szajkózza: "A piszkos zoknit ne a földre dobd, hanem a szennyestartóba!" és mégis újra meg újra a padlón találja a levetett ruhákat, akkor a felcsattanás nem arról az egyetlen zokniról szól, hanem az addig már összeszedett és a jövőbeli zoknihegyekről. És a bosszantó tényező nem a lehajolás, hanem annak megélése, hogy a másik nem tartja tiszteletben a kéréseimet, és a zokniügy a komolyabb témák kibeszéletlenségével összekapcsolódik.

Üldöző és üldözött játszmája

- Előfordul az is, hogy a szabadjára engedett düh valójában nem a jelenbeli eseménynek szól. Nem az húz fel, hogy most nem takarította ki a kádat a partnerem, hanem az a sok hasonló helyzet, amit korábbi életemben, egy másik partnerrel, esetleg a szüleimmel kellett átélnem, amikor úgy éreztem: nem becsülik meg a munkámat, és emiatt eltúlzott a reakció - mutat rá Geist Klára.

- Az is a sárkányosodás felé sodor, ha a pár kapcsolata kiüresedett, a logisztikai egyeztetésen túl némaság van kettőjük között, rosszul érzik magukat vagy unatkoznak egymás társaságában, és a másik piszkálása válik az idő strukturálásának tudattalan eszközévé, mert ez az egyetlen kapcsolódási lehetőség hozzá, paradox módon éppen ez jelzi a meghitt együttlét iránti igényt. Persze a jelzés módja érzelmi ambivalenciát hoz létre: frusztrált vagyok, mert nem kapom meg a társamtól, amit szeretnék, de mivel nem tudom nyíltan kifejezésre juttatni, hogy mire van igényem, veszekedéssel próbálom elnyerni a figyelmét. Ezzel pedig éppen az ellenkezőjét érem el: még messzebb lököm magamtól, hiszen akire tüzet okádnak, az menekül. A felek ettől még inkább eltávolodnak egymástól, és kialakul egy játszma, melyben minél inkább bebújik az üldözött a csigaházba (kerüli a másikat, nehogy megint kitörjön a balhé, vagy kivárja csendben, hogy elüljön végre a vihar), annál jobban megy utána és piszkálja az üldöző, de valódi intim kapcsolódás továbbra sem jön létre.

Családi örökség

De nem csak saját múltunk, hanem a generációkkal átöröklődő minták is felfedezhetők a kötözködő magatartás gyökereiben. Botond és Éva párterápiára mentek, mert hiába kötődtek egymáshoz, a férfi már nem bírta, hogy otthon mindenből cirkusz lesz. A terapeuta segítségével végiggondolták Éva családjában a nők életét, és kiderült: a nagymama háztartásbeliként nehéz természetű férje oldalán kiszolgáltatott helyzetben élt. Ennek tanulságaként tanította gyerekeinek: ha el akarják kerülni a férfiak elnyomását, uralkodniuk kell felettük. Éva édesanyja tehát uralkodott férje és gyerekei felett, olyan erősen kontrollált mindent, hogy Éva kisgyerekként megtanulta: ha valamit el akar érni, nagy drámát kell csinálnia. Eszerint működött a házasságában is, holott Botond nyugodt körülmények között is együttműködő lett volna, de Éva csak válsághelyzetek kirobbantásával volt képes kifejezni a szükségleteit, mivel a valódi közelségbe való beleereszkedést kiszolgáltatottságnak gondolta. Így Botond a cirkuszokból érhette csak meg, hogy mit kérnek tőle, és Éva az igényei teljesülését meghitt pillanatokkal jutalmazta.

- Sok pár jön hozzám azzal, hogy ők tulajdonképpen rendben is lennének, ha a gyerekek vagy a rendetlenség miatt nem vitáznának annyit - árulja el a párterapeuta. - Valójában azonban egy ördögi körben forognak, melynek első felében gyűlik a feszültség, sűrűsödik a piszkálódás, amire a másik félnél az elnémulás erősödik fel. Aztán egyszer csak egy látszólag jelentéktelen dolgon kirobban egy nagy veszekedés, amivel oldódik a feszültség, gyakran szexre is sor kerül, majd újra szélcsend lesz, kicsit nyugodtabb napok jönnek, és arra jut a pár, hogy nincs is közöttük olyan nagy baj. De becsapós a helyzet, mert nem a valós problémákat beszélik ki a vita során, valódi önfeltárás, tényleges intimitás nem jön létre, ezért nem jelent hosszú távú megoldást a balhé, hiszen a mélyben a problémák nem oldódtak meg, ezért újra elkezdődik a zsörtölődés. Ez rendkívül kontraproduktív működés, hiszen távolítja a pár tagjait egymástól.

Tulajdonképpen mit is akarok?

- Gyakran csak szakember segítségével, mert ő segít kívülről rálátni a saját működésünkre. De azért előfordul spontán módon is, egy olyan társ segítségével, aki nem némasággal reagál, hanem ügyes kommunikációval kiszedi a másikból, hogy mi bántja valóban, azon túl, hogy például nincs lehajtva a WC-deszka. "Miért vagy ma reggel ennyire feszült, rosszul csinálok valamit, vagy nehéz napod lesz?" Az odafordulással megtanítja párját arra, hogy arról beszéljen, ami a valóban bántja - árulja el Geist Klára.

A párterapeuta szerint nem ritka, hogy azért nem vagyunk képesek nyíltan kérni a társunktól, mert nem is tudjuk megfogalmazni, hogy mit akarunk, hiányzik a kellő önismeret.

- Csak a beazonosítatlan rossz érzéseiket, feszültségeiket tudják rávetíteni a párjukra, és ezért marad a másik piszkálása. És ne feledkezzünk meg arról, hogy mindenki felel a saját érzéseiért, meg kell tanulni megnyugtatni önmagunkat. Mielőtt ügyet csinálunk egy apróságból, gondoljuk át: valóban ez a negatív hangulatom oka. A sárkányokból természetesen soha nem lesznek tündérek - csak emberek, akik hibáznak. De a családi béke felé az indít el, ha saját magunknak tisztázzuk az elvárásainkat, igényeinket, céljainkat.