Hírek
2014. December 13. 13:55, szombat |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
Kortalan értékőrzés – plakátkiállítás nyílt a múzeumban
Kiállítás nyílt ma (december) a Kortalan Értékőrzés című pályázatra beérkezett munkákból a Kiskun Múzeumban.
Kiállítás nyílt ma (december) a Kortalan Értékőrzés című pályázatra beérkezett munkákból a Kiskun Múzeumban. Köszöntőt mondott Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója, a tárlatot Nyitray András, a Bács-Kiskun Megyei Értéktár képviselője ajánlotta az érdeklődő közönség figyelmébe. A díjakat Dongó József önkormányzati képviselő, a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság alelnöke és Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója adta át a legkiválóbbnak ítélt plakátok készítőinek.
Nyitray András köszöntőjében kiemelte a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság munkáját. Elmondta, tevékenységük országos szinten is példaértékűnek számít. Kiskunfélegyháza városa négyszer több javaslatot tett az értékek tekintetében, mint a megye második, utána következő települése. Külön elismerést érdemel, hogy munkájuk során nagy figyelmet szentelnek a kevésbé ismert értékek felkutatásának is.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata célul tűzte ki, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében, a Nemzeti Értéktárban és a Kiskunfélegyházi Értéktárban szereplő és a jövőben felvenni kívánt értékeket minél szélesebb körben népszerűsíti. A Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottság az értékgyűjtés, valamint az értékőrzés folyamatába minél több személyt kíván bevonni, ezért olyan programot indított, mely megmozgatja a település fiataljait és információkkal látja el őket. A Kortalan értékőrzés című programot a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság által nyújtott pályázati támogatásból valósítja meg a helyi Értéktár Bizottság.
Hungarikum ABC néven előadás sorozat indult a település iskoláiban, ahol megismertették a diákokat az értékgyűjtés folyamatával, a jogszabályi háttérrel, a javaslattétel folyamatával, valamint a már hivatalosan is nemzeti értékké nyilvánított értékekkel.
Az előadás sorozatot követően a fiatalok váltak aktív féllé, hiszen megismerve az értékgyűjtés folyamatát, valamint a már elismert nemzeti értékeket, lehetőségük nyílt egy-egy érték kreatív feldolgozására, bemutatására. A pályázat általános iskolák, valamint középiskolák részére került kiírásra, a diákok munkáját az iskolák rajztanárai segítették. Nem egyéni munkákat vártak, hanem 3-4 fős csoportok nevezését, így erősítve a közösségeket, a közösségben végzett kreatív munkát. A diákok által készített plakátokat a bizottság egységes formában elkészítette, és a beérkezett plakátokból nyílt kiállítás a Kiskun Múzeumban. A kiállítást több helyen tervezik felállítani, a pályázatban résztvevő összes iskolában, valamint a település intézményeiben. A vándorkiállításnak köszönhetően nagyobb célközönséghez jutnak el értékeink. A pályázaton legkiemelkedőbb munkát benyújtó csoportokat egy kirándulással jutalmazzák.
A Kortalan Értékőrzés című pályázat díjazottjai:
Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium:
Kara Mónika, Hachbold Petra, Festő-Hegedűs Bernadett
Cserkó Cintia, Sárközi Edina, Sebők Petra
Felkészítő tanár: Görögné Tarjányi Katalin
Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai tagintézménye:
Biczók Panna, Farkas Nikolett, Retkes Hanna
Felkészítő tanár: Tarjányi Xénia
Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola:
Csordás Noémi, Rózsa Melinda, Csőke Nóra
Vas Bianka, Lőrincz Zsófia, Sikár Evelin
Felkészítő tanár: Fantolyné Makány Ildikó
Móra Ferenc Gimnázium:
Lantos Réka, Tóth Mónika, Koczák Béla
Lovas Laura
Bense Marcell, Rádi Dóra, Pellegi Nóra
Felkészítő tanár: Szabó Ildikó
Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola:
Serfő Gréta, Fodor Szandra, Fábián Vanessza
Gulyás Réka, Gondi Tünde, Kecső Dóra
Felkészítő tanár: Zsibritáné Kasai Ildikó
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












