Talán a legrégibb babonáink egyike, hogy ha nem szeretnénk elfelejteni valami fontosat, akkor csomót kötünk a zsebkendőnkre.
Ez a hiedelem abból ered, hogy egészen a 19. századig mindenféle csomónak mágikus erőt tulajdonítottak. A betegségek elűzésekor a kórt rituálisan hozzácsomózták valamilyen fonalhoz. Bizonyos kultúrákban ezért nézték rossz szemmel, ha valaki egy csomót egyszerűen kibontott. Svájcban például voltak olyan falvak, ahol úgy tartották, hogy ha fáradságos munkával kibogoznak egy csomót, azáltal az ott fogva tartott átok megsemmisül. A csomók nemcsak a betegségek legyőzésében segítettek, hanem átok, fogamzás és sok minden más „elkötésére” is használták. Sőt mi több arra is alkalmas volt, hogy valakinek a rajongását és hűségét magához kösse az illető. A csomót már a bibliai időkben is használták, nehogy valami feledésbe merüljön. Ezt alátámasztja Mózes negyedik könyvében megfogalmazott Isteni parancs: „Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik, hogy készítsenek maguknak rojtot ruháik szögleteire nemzedékeiken át, hogy nézzétek azt és emlékezzetek az Örökkévaló minden parancsolatára.”