Hírek
2020. November 12. 07:00, csütörtök | Helyi
A szociális ágazatban dolgozókat köszöntik Félegyházán
Fogadják sok szeretettel Csányi József polgármester rendhagyó köszöntőjét.
Tisztelt szociális ágazatban dolgozók!
Kedves Ünnepeltek!
November 12-ét a Szociális Munka Napjaként tartják számon világszerte. A szociális ágazatban dolgozókat köszöntjük ezen a napon, akik az emberi lét kezdetétől a végéig, a születéstől egészen az elmúlásig jelen vannak életünkben. Hivatástudat, rendkívüli türelem, empátia kíséri áldozatos munkájukat.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata évek óta a Művelődési Központban megtartott ünnepi rendezvénnyel és műsorral fejezte ki háláját a szociális ágazatban dolgozóknak. Megbecsülésünk jeleként itt adtuk át a több évtizede dolgozók jubileiumi okleveleit, és itt kerültek kiosztásra a Művelődési és Szociális Bizottság elismerő oklevelei.
Sajnos a 2020. évben e nemes hagyományunkat nem folytathattuk, a járvány okozta kockázatok miatt nem tarthatjuk meg ünnepségünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy percig is elfelejtenénk azoknak az elhivatott és munkájukat lelkiismeretesen végző, napjainkban nagyon sok áldozatot és felelősséget kívánó és rendkívül leterhelt ágazatban dolgozók munkáját, akik nap mint nap bizonyítanak az emberség, a rendkívüli munkabírás és a szakmai hozzáértés terén.
Külön szeretném kifejezni elismerésemet és köszönetemet a szociális ágazatban több évtizede szolgálatot vállaló kollégáknak, akik ez évben a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény dolgozói közül kerültek ki.
A köz szolgálatában eltöltött 40 éves munkájáért köszöntöm:
Pelyváné Karsai Erika terápiás munkatársat és Jaksa Imre Béláné ápolót, volt osztályvezető ápolót
A köz szolgálatában eltöltött 30 éves munkájáért köszöntöm:
Rabi Ferencné konyhai kisegítőt és Szondiné Kovács Erzsébet ápolót
A köz szolgálatában eltöltött 25 éves munkájáért köszöntöm:
Feketéné Szabó Edit Katalin gondozót.
Tisztelt Ünnepeltek !
Tudjuk, hogy a járványügyi intézkedések még nagyobb terhet rónak mindennapi munkájukra. Önök fokozott felelősséget vállalnak az intézményekben gondozottakért és ellátottakért, de tudjuk, hogy Önökben is növekszik az aggodalom saját szeretteikért, saját egészségükért, hozzátartozóikért, ismerőseikért. Tudjuk, hogy az Önök nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen munkája ezért most még inkább kimerítő testileg, lelkileg, és mentálisan egyaránt. De bíznunk kell abban, hogy egymást segítve túl leszünk a nehézségeken.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata nevében minden szociális ágazatban dolgozónak köszönetet mondok és kívánok jó egészséget, sok erőt, kitartást Váci Mihály gondolataival:
„És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,
s egy tekintetük elhitesse véled:
szép dolgokért élsz - és érdemes élned.”
Csányi József
polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
