Hírek
2023. Október 12. 15:50, csütörtök | Sport
Kovács Bálint: „Ez egy igazi örömmotorozás lesz, amiből kihozom majd a maximumot”

A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint ezen a hétvégén a spanyolországi Jerezben pattan motorra, mégpedig a spanyol bajnokság Stock 1000-es kategóriájában áll rajthoz.
A bajnokság ugyan más, míg a motor szinte ugyanaz: a 22 éves versenyző a német bajnoksághoz hasonlóan Spanyolországban is egy BMW nyergében ér majd el remélhetőleg minél jobb eredményt.
A H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint számára továbbra sem ért véget a 2023-as szezon, ugyanis ezen a hétvégén folytatja a versenyzést, igaz, ezúttal nem az Endurance-világbajnokságon vagy az IDM-ben száll motorra, hanem a spanyolországi Jerezben, ahol az ESBK 6. fordulóját rendezik meg. Kovács Bálint az easyRace Team tagjaként ezúttal a Stock 1000-es kategóriában áll majd rajthoz a spanyol bajnokságban. A 22 éves motoros legutóbb 2021-ben versenyzett spanyol bajnokin, ami legalább olyan, ha nem erősebb bajnokság, mint a német pontvadászat.
Jerezhez kellemes emlékek kötik, szereti a pálya karakterisztikáját, korábban jó eredményeket ért itt el, így Kovács Bálint most is ebben bízik. A H-Moto Team motorosa Spanyolországban is BMW-vel fog versenyezni, azaz ezúttal nem kell beáldoznia a motor megismerésére egy szabadedzést, igaz, a jól megszokott Pirelli abroncsok helyett Jerezben Dunloppal fog rajthoz állni.
„Ez a viadal a spanyol bajnokság utolsóelőtti futama, és igencsak nagy megtiszteltetés, hogy rám esett a csapat választása, hiszen az ő versenyzőjük vezeti a Superbike összetettet, sőt ezen a hétvégén már meg is nyerheti azt. Az easyRace nagyon felkészült alakulat, profik minden szinten. Nagyon várom már a rajtot, szeretnék mindent kimotorozni majd magamból, hiszen most semmilyen nyomás nem lesz rajtam. Egyszerűen élvezni akarom ezt a hétvégét, egy örömmotorozásból szeretném a maximumot kihozni”– fogalmazott Kovács Bálint.
Amennyiben szeretnének naprakészek lenni a Kovács Bálint szereplésével kapcsolatos hírekkel, akkor látogassanak el www.bikebalint.com weboldalra.
2023. október 12., csütörtök
- H-Moto Team -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 12. 08:44, szombat | Sport
Klubvilágbajnokság - A PSG történelmi diadalra készül
2025. Július 12. 08:39, szombat | Sport
Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.