Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2022. Március 06. 19:30, vasárnap | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Közel kilencven résztvevővel rajtolt a Tour de Puszta terepkerékpáros verseny

Közel kilencven résztvevővel rajtolt a Tour de Puszta terepkerékpáros verseny

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpáros Klub és a Bringabarát kerékpárbolt a Tour de Puszta terepkerékpáros tájékozódási versenyét március 6-án.

Az évadnyitó kerékpáros sporteseményt a szervezők szellemiségében inkább túrának, mint versenynek tartják, de mindig osztanak rajtszámokat és a táv teljesítése után a résztvevők oklevelet, valamint a Matic Kft. jóvoltából érmet kapnak. Természetesen az első három helyezett idén is külön díjazásban részesült. Egy kulacsból és energiaszeletekből álló ajándékcsomagot vehettek át. Idén először a hosszú táv első befutója egy vándorkupával is gazdagodott.

A rendezvény egyre nagyobb népszerűségét jól mutatja az indulók száma, mely az első évben (2019-ben) 30-40 résztvevő volt, a második alkalommal 2020-ban már 60-70-en indultak, idén pedig közel 90 fővel rajtolt el a túra Fülöpjakabról. Ezúttal 5-6 család is vállalkozott a táv teljesítésére, sőt három tájfutó is színesítette a kerékpárosok sorát.

Az útvonalat a szervezők saját maguk jelölték ki. A területet az év során többször is bejárták és javaslatokat tettek. Idén a 2020-as évhez képest csak apróbb finomításokat végeztek. A rövid táv ezúttal 22 km-es, a hosszú táv pedig 35 km-es volt, mely végig igen változatos terepen haladt, hiszen homok, döngölt föld, erdős és pusztai rész egyaránt megtalálhatóak ezen a területen.

- Vannak részek, ahol tolni kell a bringát, de a tájvédelmi körzet látnivalói, a jellegzetes buckavidék varázsa, a borókás és a fenyőerdőt átszelő útvonal kárpótol minden nehézségért. Nagyon szép képeket lehet készíteni a túra közben. Többen meg is állnak egy-egy családi fotó, selfie erejéig– nyilatkozta az útvonal kapcsán Kürti Márti fő szervező, aki azt is elárulta, hogy a résztvevők a frissítőpontokon a Fornetti Magyarország Kft. és a Félegyházi Tejüzem termékeit fogyasztották. A Sponser táplálékkiegészítőket forgalmazó cég pedig izotóniás sportitalokat és magnézium ampullákat biztosított a rendezvényhez.

A versenyzők – pontosabban a túra résztvevői – mintegy három óra alatt teljesítették a leghosszabb távot is, és élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva érkeztek a célba.

Az eredményekről a későbbiekben beszámolunk.

(Képek: Fábián Adrienn)

Címkék: Tour de Puszta

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.