Hírek
2016. Augusztus 06. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: Komlómédia
Lakható exobolygók lehetnek a közelünkben
Két közeli jelölt légkörének vizsgálata után még erősebb a csillagászok gyanúja.
Csillagászok egy nemzetközi csoportja még május elején jelentette be, hogy három ígéretes jelöltet találtak a TRAPPIST-1 névre keresztelt csillag körül, amelyek akár lakhatóak is lehetnek. Míg a csillag meglehetősen halvány és alig haladja meg a Jupiter méretét, három felfedezett kísérője közül kettő szilárd felszínnel rendelkezik.
Az MIT oldalán a napokban közzétett újabb bejelentés már a Hubble űrteleszkóppal elvégzett újabb megfigyelés eredményeire épül. Eszerint a két ígéretes exobolygó (amelyek alig néhány perces eltéréssel haladtak el csillagjuk előtt) nem a Neptunuszhoz hasonló sűrű atmoszférával rendelkezik, vagyis a lehetséges tartomány immár a Vénusz és a Mars közé esik, tehát azt sikerült kizárni, hogy a TRAPPIST-1b és a TRAPPIST-1c mini gázóriás lenne. A tőlünk mindössze 40 fényévre lévő halvány csillaghoz ugyan nagyon közel helyezkednek el, azt alig 1,5 és 2,4 nap alatt kerülik meg, megfelelő paraméterek esetén azonban még így is lakhatóak lehetnek.
E két belső bolygó pályája nyújtott alkalmat arra, hogy most először végezzenek spektroszkópiai megfigyelést az egyébként ritka dupla áthaladás során, választ kapva a hullámhossz-változás mértékével kapcsolatos kérdésekre. Ezt egy igencsak szűk tartományban határozták meg, ami sűrű légkör jelenlétére utal, vagyis már csak azt kell kideríteni, hogy ez vajon a ritkás marsi vagy a jóval kompaktabb vénuszi légkörhöz áll-e közelebb. Az sem mindegy, hogy túlnyomórészt szén-dioxidról, netán nitrogénről és oxigénről beszélhetünk, bár a csillag közelsége és az onnan érkező erős sugárzás miatt az életnek jóval nehezebb dolga lehet az ilyen bolygókon.
Ezen részleteket a Hubble révén folytatódó további megfigyelésekkel, valamint a 2018-ban elstartoló James Webb űrteleszkóp munkába állításával deríthetjük majd ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
