Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Július 01. 10:30, vasárnap | Helyi
Forrás: HIROS

Lefutották a Futóhomok félmaratont

Lefutották a Futóhomok félmaratont

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a IUSTITIA Egyesület közös szervezésében került megrendezésre a VII. Futó-homok félmaraton a bugaci pusztában.

Az előző napok időjárása nem sok jóval kecsegtetett: a sok-sok eső miatt a hőmérséklet lecsökkent (elveszni látszott a "tikkasztó hőség"- hangulat), másrészt a a talaj is megkeményedett. De a verseny napjára megváltoztak a viszonyok - adta hírül a HIROS.HU internetes hírportál.

A hőmérő higanyszála még a hűvös Gavallér tanyán is a 30 fok közelébe emelkedett. A nap százágra szórta sugarait, szóval kezdett hasonlítani a forró homoktengerhez. S megérkezett a szél is, ami segített a homokot futóvá (azaz, porhanyóssá, lazává) tenni. Így a rajt időpontjára minden a helyére került.

A hagyományoknak megfelelően először az ovisok vágtak neki a versenynek. Volt köztük olyan lelkes kis legény, aki pályabejárás előtt kétszer is lefutotta a távot a hivatalos verseny előtt. Ilyen tapasztalat birtokában meg is nyerte a versenyt.

Utánuk az iskolások futama következett, aki a gyönyörűen felújított Gavallér tanyát futották körbe.

11 órakor pedig Varga Mihály mesemondó karikás ostorának hangjára vágtak neki a felnőttek a távoknak, hogy megbirkózzanak a futóhomokkal.

Leggyorsabban Szabó Milánnak és Pál Petrának sikerült teljesíteni a 21 km-s távot, aki ezzel a teljesítménnyel elnyerték a KNPI által felajánlott meglepetés ajándék csomagot, amely sok-sok finomságot rejtett. Az abszolút versenyben őket követte Szalóki Róbert és Kiss Ottó, illetve Geráné Tapasztó Ágnes és T. Nagy Magolna.

De a többi dobogós sem maradt díj nélkül; a legjobbak védett állat logójával díszített pólót, illetve bögrét is kaptak.

Minden induló örömmel és jóízűen fogyasztotta a szürkemarha húsából készült gulyáslevest.

A versenyközpont helyszínét a Karikás Csárda biztosította, aki egy szerencsés nyertesnek egy Puszta-programot ajánlott fel lovas kocsikázással finom ebéddel.

Mások a KNPI programjaira nyertek belépőt, amellyel szakvezető ismertetése mellett ismerkedhetnek a Kiskunság tájaival.

Az eredmények és a képek az egyesület honlapján (www.juszti.hu) megtalálhatóak.

A jó hangulatú verseny után is szeretettel várnak mindenkit az augusztus 4-i Perzselő Domb-futáson

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.