Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2014. Október 14. 16:22, kedd | Helyi
Forrás: - Objektív Hírügynökség -

Lényegesen nem változott az illegális cigarettapiac

Lényegesen nem változott az illegális cigarettapiac

A GfK által közzétett feketepiaci adatok alapján Magyarországon a cigaretta feketepiac aránya a 2013 második félévében mérthez képest érdemben nem változott.

2014. október 7-én mutatta be a GfK Piackutató Intézet a 2014. május-augusztusi gyűjtés alapján elkészült üres cigarettásdoboz kutatás eredményeit. A kutatás alapján Magyarországon adózatlan cigaretta aránya a teljes cigarettapiac százalékában a 2013 második félévében mért 11,8 %-hoz képest lényegében nem változott, 12,1% lett, amelyből 11,6% volt a külföldön – többnyire Kelet-Európában – adózott, 0,5% pedig a hamis termék.

A látszólag változatlan számok mögött több hatás együttes eredménye húzódik meg. Mivel a legális cigarettapiac egy év alatt több mint ötödével csökkent és az arányok gyakorlatilag nem változtak, jelenleg kisebb mennyiség alkotja a becsült illegális piacot. Mindeközben a teljes fogyasztás csökkenéséről ilyen értelemben nem beszélhetünk, mert a másik nagyon jellemző tendencia – ami főként a cigaretta áremelkedése miatt már évek óta hat a piacon – a fogyasztási dohány térnyerése, amely ennek köszönhetően az utóbbi egy évben átvette a vezető dohánygyártmány szerepét a cigarettától a teljes dohánypiacot tekintve. Ebben nagy szerepe volt a speciális – térfogat-növekedést eredményező – szárítási eljárással kezelt ún. expandált dohány bevezetésének is.

A piacszerkezeti átrendeződés mellett az egyik legfontosabb befolyásoló hatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által tett erőfeszítéseknek köszönhető. A 2014-re meghatározott ellenőrzési irányoknak megfelelően a NAV-nak továbbra is kiemelt feladata a dohánytermékekkel kapcsolatos illegális tevékenység visszaszorítása. Ennek érdekében a pénzügyőrök folyamatos ellenőrzéseket végeznek a határátkelőhelyeken és a harmadik országos határszakaszokon, hiszen elsődleges cél, hogy az illegális termékek be se juthassanak az ország területére. Ezt mutatja az EU külső határszakaszain 2014-ben végzett közel 3,5 millió ellenőrzés. Az alapanyagok forgalmazásának fokozott figyelemmel kísérésén keresztül az illegális gyártás megakadályozása is prioritást élvez. A belterületen, közúton, piacokon, illetve közterületeken egyaránt folynak ellenőrzések, különös figyelemmel a koncesszióval le nem fedett, valamint a kockázatos területekre.

Az ellenőrzési tevékenység eredményességét tükrözi, hogy 2014-ben naponta majdnem 350 ezer szál illegális piacra szánt cigarettát foglal le a NAV.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.