Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Február 13. 10:50, péntek | Helyi
Forrás: BKMRF

Lezárt akta: Eltolta

Lezárt akta: Eltolta

Vádemelést javasolnak a kiskunfélegyházi rendőrök azzal a 22 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint ellopott egy elektromos kerékpárt.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2014. december 15-én 18 óra és 18 óra 30 perc közötti időben ismeretlen tettes egy tiszaalpári orvosi rendelő előtt lezáratlanul hagyott elektromos kerékpárt tulajdonított el. A helyi körzeti megbízottak másnap délután Tiszaalpáron igazoltattak egy elektromos kerékpárt toló férfit. A 22 éves B. Péter tiszaalpári lakos a kétkerekű eredetéről hitelt érdemlően nem tudott nyilatkozni, ezért előállították az egyenruhások. Kiderült, hogy az elektromos kerékpár megegyezik az ellopott járművel, amit lefoglaltak, majd visszaadtak a sértettnek. B. Pétert lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság 2014. december 19-én elrendelt.

A rendőrség a nyomozást befejezte 2015. február 13-án, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.