Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Október 15. 15:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Lezsák Sándor újabb remekművét mutatták be a könyvtárban

Lezsák Sándor újabb remekművét mutatták be a könyvtárban

Október 12-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban országgyűlésünk alelnökének, a Lakitelek Népfőiskola kuratóriumelnökének Lezsák Sándornak újabb művét ismerhette meg a félegyházi olvasóközönség.

Atilla fia, Csaba királyfi címmel megjelent művét idén nyáron a Szent István Könyvhéten mutatták be először. Ezúttal személyesen a könyv szerzője beszélt alkotásáról, melyben a magyarság megmaradásába vetett hiten és a hazaszeretet fennkölt érzésén túl napjaink aktuális problémái is megjelennek.

A dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója által vezetett beszélgetésből az irodalomkedvelők megtudhatták a mű keletkezésének hátterét és folyamatát is.

Mint ahogy azt Lezsák Sándor, a könyv szerzője elmondta, a 12 jelenésből álló színpadi mű kéziratát 2016. december végén kezdte meg és alig egy hónap leforgása alatt lett kész vele. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy már korábban összegyűjtött minden adatot és jegyzetet Csaba királyfiról és gondolatban már megírta színművét, csak papírra nem vetette a sorokat.

Az író-olvasó találkozón nemcsak legújabb szerzeményét, hanem Lezsák Sándor összes eddigi művét is megtekinthették az érdeklődők.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.