Hírek
2020. Október 16. 13:02, péntek |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
Ma van a Kenyér Világnapja
A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat.
Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára a nagyközönség figyelmét is felhívják.
A megyei összetartozás jelképéül a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében tavaly és idén is megsütötték a megye kenyerét. A megye települései búza felajánlásukkal támogatták a kenyér megsütését.
Közel 50 település adományozott búzát a megye kenyerének elkészítéséhez, melynek ünnepélyes szentelését, illetve megáldását 2020. augusztus 20-án Dunapatajon a Szelidi Turisztikai Központban szervezett Szent István-napi rendezvényen, valamint Ballószögön a Sportcentrumban tartották.
A lisztet az Eleven Porta ökogazdaságban Rácz Sándor molnár őrölte kíméletes malomköves eljárással, amelyből az Izsáki Malom Pékség pékmestere Mischl Tamás sütött adalékmentes, hagyományosan kovászolt kenyeret.
A felszentelt és megáldott kenyeret a Dunapatajon és Ballószögön szervezett Szent István-napi rendezvények részvevői meg is kóstolhatták a helyszínen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
