Hírek
2021. Január 06. 12:09, szerda |
Helyi
Forrás: delmagyar.hu
Ma van Vízkereszt ünnepe
A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.
Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. (A Julián-naptárt használó keleti kereszténységben karácsony január 7-re esik, és tizenhárom nappal később ünneplik a vízkeresztet.) Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.
Az epifánia ünnepe először a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án. Mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn. (Az epifánia kifejezés a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatása volt.) Teológiai értelmezése:
Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.
Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Máté evangéliuma (Mt 2,1-16) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király gonosz szándékkal Betlehembe utasította őket; itt meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. A háromkirályok hálás témául kínálkozott a festőművészetnek, híres alkotás például Albrecht Dürer és Ferenczy Károly Háromkirályok című festménye is.
A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust.
Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1). A házszentelés (benedictio domorum) szertartása arra emlékeztet, hogy Jézus jelenlétével kitüntette, megszentelte a kánai házat.
Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése.
Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad.”
Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, minden betegségre használták.
Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.
Vízkereszt egyben a nagyböjtig tartó farsangi időszak kezdete is.
Hossza változó, a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda időpontjától függ. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, a farsang elnevezése középkori német eredetű lehet. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenítése is.
A farsang rítusai és hiedelmei főként a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra („a farsang farkára”) vonatkoznak. Ez a télbúcsúztató karneváli időszak, ilyenkor rendezik a híres riói és velencei karnevált, Magyarországon a mohácsi busójárást. A farsang a párválasztás és az esküvők időszaka is volt, mert a nagyböjt időszakában már nem lehetett esküvőket tartani. A bálokon és táncmulatságokon számos eljegyzésre is sor került. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjára tűzte. A farsangvasárnap utáni hétfőn tartották az asszonyfarsangot, amikor a nők korlátlanul ihattak, férfi módra mulathattak. Általános velejárója a farsang ünneplésének a rítusok bőség- és termékenységvarázsló jellege, pl. kender, szőlő megvarázslása a farsangi ételmaradékokkal. Jellegzetes farsangi ételek a káposzta, a disznóhús, és az elengedhetetlen farsangi fánk.
Borítókép: Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus főegyházmegye érsek metropolitája megszenteli a Duna vizét vízkereszt alkalmából a Batthyány téri Duna-parton 2020. január 6-án - Fotó: Balogh Zoltán (MTI)
(Hír forrása: delmagyar.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
