Hírek
2019. Április 28. 07:58, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Magabiztos félegyházi győzelem született
Két komoly akarat feszült egymásnak szombat délután a listavezető Kiskunfélegyháza és a zsinórban három mérkőzést nyerő Tiszakécske találkozóján a megyei első osztályban.
A vendégek szerettek volna borsot törni a Félegyháza orra alá az őszi vereségük miatt, a hazaiak pedig a szerdai csorbát szerették volna kiköszörülni. A hazaiak érték el céljukat.
Nem bízta a véletlenre a Félegyháza a mérkőzés sorsát. Nem nagyon engedték helyzetbe kerülni a tiszakécskeieket, sőt, a félidő derekán mindössze négy perc leforgása alatt Nagy Dániel és Huszka góljaival kétgólos, megnyugtató vezetésre tett szert. A második félidőben sem álltak le Koncz Zsolték, Marsa klasszikus mesterhármast ért el, így magabiztos, ötgólos győzelmet aratott az éllovas.
Kiskunfélegyházi HTK–Duna Aszfalt TVSE 5:0 (2:0)
Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Vörös Gábor (Juhász, Slezák)
Kiskunfélegyházi HTK: Szatmári. – Bábi, Koncz Zs., S.-Juhász (Kenderes 82.), Valkai, Nagy V. (Kerepeczki 46.), Nagy D., Huszka (Makai 71.), Palásti, Koncz M. (Szabó 77.), Marsa. Játékos-edző: Koncz Zsolt.
Duna Aszfalt TVSE: Antal – Tóth K. (Domonics 66.), Varga (István 46.) Dóka, Bálint, Steklács, Pácsa., Kulcsár (Jelenfi 82.), Tamás (Ország 46.), Tóth T. (László 75.), Hoffmann. Edző: Bagi Gábor.
Sárga lap: Bábi 57., Palásti 66., Makai 74., illetve Steklács a 31., Tóth 40., Ország 60. percben.
Gól: Nagy D. a 18., Huszka a 22., Marsa az 54., 78., 84. percben.

Koncz Zsolt, a KHTK játékos-edzője: – Sikerült rendezni a sorokat a szerdai mérkőzés után. Mindenki nagyon jó hozzáállással lépett pályára, ennek meg is lett az eredménye.
Bagi Gábor, a Tiszakécske edzője: – Ha egy csapat hét közben nem úgy szerepel, ahogy gondolta, jobban készül a hétvégére. Jól játszott a Félegyháza, maximálisan megérdemelten nyerték a mérkőzést. Mi nagyon gyermeteg hibákat követtünk el, de hát ez egy fiatal csapat. A játékosok a fejben azt hitték, hogy az ötmeccses széria után minden magától működni fog. Most visszatértünk a földre, a jövő héten majd megnézzük, milyen eredményt tudunk elérni a következő mérkőzésen. Gratulálok a Félegyházának, nyerjék meg a bajnokságot!
(Forrás: BAON - Fotók: Gulyás Sándor)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
