Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Szeptember 02. 19:07, szombat | Helyi sport
Forrás: khtk.gportal.hu - Varga Ferenc

Magabiztos győzelem

Magabiztos győzelem

Előrehozott mérkőzésen fölényesen, 4-1-re nyert a Kiskunfélegyházi HTK II. a Duna-Aszfalt TVSE II. ellen a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában, szeptember elsején.

Rögtön a találkozó elején előnybe került a KHTK II. és helyzeteit kihasználva ilyen arányban is megérdemelten győzött.

Két 4 pontos csapat mérte össze tudását szeptember elsején, mindkét együttes játékosai a felzárkózás reményében futottak ki a pályára.

A találkozót jobban kezdte a KHTK II., Páli László már a 9. percben betalált, majd a 23. minutumban Kadosa Zsolt révén kettőre nőtt a különbség. (2-0)

Ezt követően a vendégek viszonylag gyorsan szépítettek, de a játék képe alapján nem forgott veszélyben a félegyháziak győzelme. Ezt bebiztosítva a második félidő elején, Tóth Kornél higgadtan értékesítette a KHTK II. javára megítélt büntetőt, a 61. percben pedig Fricska Miklós lövése kötött ki a felső sarokban. (4-1) A mérkőzés legszebb találata volt.

A mezőnyben fölényben futballoztak a KHTK II. játékosai, a hajrában több helyzetet kialakítottak, biztosan tartották itthon a 3 pontot.

Értékelés:

Nádasdi Péter (vezetőedző, Kiskunfélegyházi HTK II.)

Készültünk a győzelemre, Keresztesi Zoltán 40. születésnapja alkalmából mindenképpen nyerni akartunk. A felzárkózás szempontjából fontos 3 pontot szereztünk. Szervezetten, jól játszva nem hagytunk esélyt a vendégeknek.

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 4. ford. 09. 01.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Duna-Aszfalt TVSE II. 4-1 (2-1)

Kiskunfélegyháza, 100 néző

Vezette: Rabi Zsolt (Váczi Zoltán, Váczi Levente)

KHTK II.: Tóth P. - Kadosa (Magony 46.), Nemes, Páli (Tóth I. 46.), Valkovics, Keresztesi, Tóth K. (Forgó 83.), Farkas G., Cseh D., Fricska (Bagi 68.), Farkas P. (Dobák 75.)

Gólszerzők: Páli László 9. p., Kadosa Zsolt 23. p., Tóth Kornél 47. p. (11-esből), Fricska Miklós 61. p., ill. Káli Tibor 31.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport

Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián

Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.

2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport

Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon

Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.

2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport

Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata

Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.

2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok

Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.