Hírek
2014. Március 09. 15:38, vasárnap |
Belföld
Forrás: - szerk. -
Magyarország fizethet a „szabad” pálinkafőzésért
Akár 80-100 milliárd forintnyi büntetést is fizethet Magyarország az Európai Uniónak.
Amennyiben az Európai Bíróság úgy dönt, hogy a 2010. szeptember 27-én életbe lépett házi párlatkészítéssel kapcsolatos hazai rendelkezés sérti az uniós jogot, úgy akár 80-100 milliárd forintnyi büntetést is fizethet Magyarország az Európai Uniónak.
Előreláthatóan az Európai Bíróság el fogja meszelni a szóban forgó rendelkezést. Az ügyben már elindult tavaly a kötelezettségszegési eljárás, most pedig bírósági szakaszba lépett. Az Eu álláspontja szerint Magyarország megsértette azt a korábbi megállapodást, mely szerint a kis tételben párlatot készítő magyaroknak a jövedéki adó 50 százalékát kell megfizetniük, míg az Orbán-kormány adómentessé tette az otthoni pálinkafőzést.
2010 őszéig otthon nem lehetett párlatot készíteni, csak titokban, a bérfőzetésért pedig 50 százalék adót kellett leróni. 2010 óta viszont 86 liter 50 százalékos alkoholtartalmú szeszt családi felhasználásra nemcsak profi bérfőzdékben, de otthoni körülmények között is le lehet párolni az 1668 forintos adó lerovása nélkül. Ha a bíróság úgy dönt, hogy megsértettük az uniós szabályokat, úgy 2010-ig visszamenőleg akár 80-100 milliárd forintnyi büntetést is kiróhatnak ránk.
Már a rendelkezés kiadásának első fél éve után kiderült, hogy 5 ezer ellenőrzés 11 százalékában tapasztaltak jogsértést, 2011 végén pedig megtudtuk, hogy nagyjából 8-9 milliárd forinttal csökkent a szeszfőzésből származó jövedékiadó-bevétel.
A pénzügyőrség által 2012-ben ellenőrzött párlatok csaknem 30 százaléka igazolatlan eredetű volt, amelynek egy része feltehetően háznál főzött termék.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
