Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Március 12. 08:00, vasárnap | Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com

Már 6 évesen lebecsülik magukat a lányok

Már 6 évesen lebecsülik magukat a lányok

Igaz, a nők már szavazhatnak, dolgozhatnak, kivehetik a részüket a munkából és az élvezetekből is, mégis akadnak még egyenlőtlenségek, ezt jól tudjuk.

A feminizmus újra virágkorát éli, mert még mindig szükség van a mozgalomra, és egészen addig szükség is lesz, amíg a lányaink így érzik magukat: már a 6 éves lányok úgy gondolják, hogy a fiúk okosabbak!

Úgy tűnik, hogy a sztereotípiák sokkal jobban hatnak a gyermekeinkre, mint gondolnánk. A Science (Tudomány) c. folyóiratban megjelent egy tanulmány arról, hogy már egy 6 éves kislányt is lehet úgy terelgetni, hogy azt gondolja a férfiak alapvetően okosabbak, tehetségesebbek, mint a nők, így a lányok kevésbé motiváltak arra, hogy ambiciózus terveket szövögessenek a jövőjükkel kapcsolatban. Az, hogy ez a sztereotípia létezik, cseppet sem meglepő, viszont az, hogy milyen korán találkoznak már vele a gyerekek, az igen.

A tanulmányban négyszáz fő 5 és 7 éves kor közötti gyereket vizsgáltak. A kutatás első felében a résztvevő fiúknak és lányoknak is meséltek valakiről, aki nagyon-nagyon okos. Utána megkérték őket, hogy 2 férfi és 2 nő képe közül válasszák ki, hogy kiről lehetett szó. Mindegyik fotón szereplő egyén hasonlóan volt felöltözve, azonos korú volt, és egyformán boldognak tűntek. Az 5 évesek a saját nemük szerint választották ki a történet főhősét, azaz a legtöbb kislány az egyik nőt választotta, a legtöbb kisfiú pedig az egyik férfit.

Ahogy elkezdtek iskolába járni, sokkal jobban érintkezésbe kerültek a nemi sztereotípiákkal, ennek következtében a 6 és 7 éves lányok lényegesen kevesebbszer választottak nő nemű egyént. Az eredmény gyerekfotókkal is nagyon hasonló volt.

A kutatás második felében két új társasjátékot mutattak a gyerekeknek. Az egyiket azoknak ajánlották, akik nagyon okosak, a másikat pedig azoknak, akik keményen próbálkoznak. 5 éves korban a fiúk és lányok még azonos mértékben akartak azzal a játékkal játszani, amelyiket a nagyon-nagyon okosaknak ajánlottak. 7 évesen viszont a lányok inkább a másik társast választották, míg a fiúk az első mellett voksoltak.

A kutatók úgy gondolják, hogy a lányok ideje korán elrettennek a komolyabb tudományos területektől. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy ki a felelős azért, hogy a sztereotípiák már ilyen korán beépülnek a kislányok agyába. A szülők, a média és a tanárok mind egyaránt "gyanúsítottak". Úgy vélik, hogy a sztereotípiák akkor kezdenek el kialakulni a lányokban, amikor el kezdenek tanulni a híres tudósokról, zeneszerzőkről, írókról és a történelem nagy alakjairól, akik nagyjából mind férfiak.

Fontos lenne, hogy ezt a tudást úgy adják át a tanárok, hogy felhívják a figyelmet a nemi diszkriminációra. El kell mondani a diákoknak, hogy akkoriban még törvények is tiltották, hogy a nők ilyen pályát válasszanak, de ma már nem ez a helyzet. Bárki lehet ügyvéd, orvos, állatorvos, fizikus stb. Akkor talán kevésbé fogják lebecsülni magukat lánygyermekeink, és bátrabban választanak tudományos pályát.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.