Hírek
2011. Szeptember 01. 07:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
Már kihalt a fekete halálért felelős baktériumtörzs
Londoni temetőkben kerestek tudósok csontokat, melyek olyan emberektől származnak, akik évszázadokkal ezelőtt bubópestisben veszítették életüket, és kijelentették: a halálos járványt okozó baktériumtörzs már rég kihalt.
A manapság fertőző modern törzs tehát már nem ugyanaz, amely miatt Európa népessége jelentősen megcsappant hétszáz évvel ezelőtt.
A bubópestist, vagy más néven a fekete halált okozó baktériumot, a Yersinia pestis-t a bolhák terjesztették el Európában - a járvány következtében a kontinensen 30 millió ember veszítette életét hétszáz évvel ezelőtt. A kutatók célja az volt, hogy kiderítsék: ugyanaz a törzs fertőz-e még ma is, amely egykoron gyógyíthatatlannak bizonyult.
A tudósok végül megállapították, hogy a nagy járványt valóban a Y. pestis okozta, és hogy az egykor halálos betegséget okozó baktériumtörzs mára teljesen kihalt. Ez pedig azt jelenti, hogy a manapság évente 2000 pestises megbetegedést okozó törzs nem azonos azzal, amely egykoron az európai lakosság harmadának halálért volt felelős.
A baktériumok idővel mutálódnak - ennek is köszönhető, hogy a ma fertőző baktérium nem azonos a nagy járványt okozó törzzsel. Manapság ráadásul a pestis szerencsére nem is feltétlenül halálos, köszönhetően az antibiotikumoknak - mondta dr. Pascal James Imperato.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld
ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára
Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.
