Hírek
2014. Június 23. 09:34, hétfő |
Kék hírek
Forrás: vs.hu
Másodfokon tart a Rezesová-per

Már másodfokon tart a Rezesová-per, melyben a négy halálos áldozatot követelő ittas vezetés körülményeit vizsgálja az ügyészség. Tegnap éjszaka a helyszínen próbálták rekonstruálni a szlovák nő okozta balesetet az M3-as autópály
A helyszíni bizonyításon olyan típusú járműveket használtak, amilyenek a balesetben is részt vettek – egy BMW X5-öst és egy Fiat Puntót –, továbbá egy kamiont, amelynek vezetője szemtanúja volt az esetnek. A járművekkel az éjszaka folyamán többször rekonstruálták a járművek baleset előtti mozgását, amit kamera rögzített és szakértő vizsgált a helyszínen például a járművek sebessége, mozgása, láthatósága szempontjából. Közlekedési ügyekben másodfokon ez nem gyakori, de nem is nevezhető példátlannak. Jelen ügyben indokolja többek között a vádbeli cselekmény jelentős tárgyi súlya, a baleset négy halálos áldozata – közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére.
A bizonyításon a szakértő mellett részt vettek a bírói tanács tagjai, az ügyész, a védő, Rezesová ügyvédje, illetve a technikai személyzet, összesen mintegy 20 ember. A helyszínt rendőrök biztosították, ugyanis az M3-ast Budapest felé mintegy 15 kilométeres szakaszon le kellett zárni szombaton késő estétől a vasárnap hajnali órákig. A bizonyításon részt vehetett volna a vádlott is, de ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel – mondta el Koszta. A következő tárgyalási nap július elején lesz.
A vád szerint Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba, melyben négyen életüket vesztették.
Az ügyészség szerint a vádlott közúti veszélyeztetést is elkövetett azzal, hogy a sztrádán a baleset előtt nem sokkal agresszíven vezetett, több járművet, köztük a későbbi áldozatok autóját is veszélyesen megközelítette. A szlovák nő az eljárás során tagadta bűnösségét. Az elsőfokú büntetőperben az ügyész tíz évnél is súlyosabb szabadságvesztést, ugyanakkor a vádlott és védője felmentést kért.
Az első fokon eljáró bíróság tavaly ősszel nem jogerősen hat év fogházra ítélte Rezesovát több ember halálát okozó ittas vezetés miatt, ami a törvény szerint 5-től 10 évig terjedő börtönnel büntethető. A közúti veszélyeztetés vádjában első fokon felmentő rendelkezés született.
A másodfokú eljárásban az ügyész az elsőfokú ítélet megalapozatlansága, ellentmondásossága, hiányossága miatt annak hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárást kért, továbbá indítványozta a védelem által felkért szakértő kizárását, mert szerinte korábban nem valós okokra hivatkozva hárította el a sértettek hozzátartozóinak felkérést, ami így felveti a pártatlanság hiányának látszatát.
Rezesová a baleset után előzetes letartóztatásba került, és az eltelt csaknem két év során egy kisebb, néhány napos megszakítással azóta is fogva tartják.
Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai „Rezes klán” egyik tagja. Apja Alexander Rezes, az 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 08. 07:52, kedd | Kék hírek
Életfogytiglanra ítélték a Katzenbach-ügy vádlottjait
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn a Katzenbach-ügy három vádlottját, akik a vád szerint 2009-ben meggyilkolták Katzenbach Imre egykori futballistát.
2025. Április 06. 08:12, vasárnap | Kék hírek
Azonosította és őrizetbe vette a rendőrség a kolozsvári magyar fiatalt bántalmazó férfit
2025. Április 03. 08:06, csütörtök | Kék hírek
Europol: nemzetközi művelet keretében számolták fel a világ egyik legnagyobb pedofilplatformját
Több mint 30 ország hatóságainak közreműködésével, egy összehangolt nemzetközi művelet keretében felszámolták a világ egyik legnagyobb, gyermekek szexuális kizsákmányolására épülő online platformját, a Kidflixet