Hírek
2020. Május 05. 11:01, kedd |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Mától nyilvános miséket is tartanak
Szokatlan, nehéz helyzet elé állította az egyházakat is a koronavírus miatt kialakult helyzet.
Misézni nem lehetett, de a legtöbb plébánia azon igyekezett, hogy a hívőkkel tartsa a kapcsolatot. Az Ótemplom plébánia tapasztalatairól és módszereiről Rónaszéki Gábor atya tájékoztatta a Félegyházi Közlönyt.
Gábor atya arról számolt be, hogy a főbejárat külső ajtaja mindennap nyitva volt reggel 7-től este 7-ig. Az Oltáriszentséget is kihelyezték a hátsó oltárhoz ez idő alatt. A bejárati részt naponta kétszer alaposan fertőtlenítették. Azt látták és tapasztalták, hogy nagyon sok hívő így is ellátogatott a templomhoz.
Gábor atya a káplán atyával közösen ebédet is szállított sok idős rászorulónak. Az ételt az ablakon keresztül adták át, vagy a kerítésre akasztották. Az interneten keresztül a hitoktatást is folytatták. A plébániát bármikor lehetett hívni telefonon. Ezzel a lehetőséggel nagyon sok hívő élt is.
– A perselypénz ugyan a misékkel együtt elmaradt, de az anyagiak miatt nem aggódom – mondta Gábor atya. – Tartalékaink nincsenek, de a legfontosabbakat ki tudjuk fizetni. Szerencsére ebben az időszakban nem kezdtünk építkezésbe, ez is könnyebbséget jelent. Felajánlásokat is kaptunk, amiért nagyon hálás vagyok. Éhen halni nem fogunk, mert a hűtőláda tele van, és ami a legfontosabb, a főállású dolgozókat is ki tudjuk fizetni. Az önkormányzattól idén nem kértük a 800 ezer forintos támogatást azért, hogy a város ezt az összeget is a védekezésre tudja fordítani. Összegezve azt kell mondanom, hogy napról napra élünk, de úgy érzem, a Jóisten a tenyerén hordoz minket – tette hozzá.
Május 4-én, hétfőtől újra vannak nyilvános szentmisék: hétköznap reggel 7 órakor és este 6 órakor a templomban, szombat este és vasárnap pedig a plébánia udvarán tartják meg ezeket. Hétfőnként este nem lesznek szentmisék. Májusban az esti szentmisék előtt, fél 6-kor elimádkozzák a lorettói litániát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
