Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Június 26. 14:55, kedd | Helyi
Forrás: BAON

Meg akarta vesztegetni a félegyházi állatorvost

Meg akarta vesztegetni a félegyházi állatorvost

Egy kecskeméti férfi még 2012-ben le akart fizetni - hiába - egy állatorvost, hogy állítson ki egy igazolást, amivel elszállíthatja üzleti partnerétől a bérnevelésben ott lévő libákat. Most vádat emeltek ellene.

(Nyitóképünk: illusztráció!)

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a vádlott apja által vezetett cég 2012 tavaszán több mint 10 ezer libát helyezett ki bértartásra egy libaneveléssel foglalkozó kiskunfélegyházi házaspárhoz, erről szerződést is kötöttek.

A libaállományban betegségek ütötték fel a fejüket, emiatt vita alakult ki a felek között. A konfliktus odáig fajult, hogy 2012 augusztusában végén a cég levelet írt a házaspárnak, hogy a szárnyasokat el kívánják tőlük szállítani. A bérnevelők viszont jelezték, hogy az állatok egészségi állapota miatt ehhez nem járulnak hozzá. Az állatok elszállításához a telepet ellátó félegyházi állatorvos által kiállított igazolásra lett volna szükség.

A tervezett fuvar előtt egy nappal az állatorvos találkozott a kihelyező céget képviselő vádlottal és közölte vele, hogy az igazolást nem írhatja meg, mert egyes minták vizsgálati eredményei még nem érkeztek meg. Ekkor a vádlott közölte, az iratokért a többszörösét fizetné annak, mint amit az állatorvos a házaspártól kap. A szakember az ajánlat ellenére nem állította ki az igazolást.

– A vádlott e tettével az állatorvosnak, mint önálló intézkedésre jogosult egyéni vállalkozónak a kötelessége megszegéséért jogtalan előnyt ígért – mondta el az ügyészség szóvivője.

A vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, őt a járási ügyészség vesztegetés bűntettével vádolja. Bűnössége kérdésében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

(Forrás: BAON)

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.