Hírek
2017. Szeptember 07. 12:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Megérkeztek testvér településeinkről vendégeink a Libafesztiválra
Szeptember 6-án a késő délutáni órákban érkeztek meg 7 testvér településünkről (Carcaixent, Braunfels, Zamosc, Bagnols sur Céze, Eeklo, Newbury; Feltre) a vendégek.
A közös vacsora után mindenkit családoknál szállásoltak el a szervezők.
A mai napon (szeptember 7-én) pedig már megkezdődött az érdekes programok sorozata számukra. Elsőként a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében Szűts Tamás TEK szekcióvezető, a helyi máltai szeretetszolgálat tagjának előadását „A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a déli határon” címmel.
Ezt követően Die-ből érkező vendégek beszéltek a városukban megalakult egyesületről, amelynek célja a menedéket kérők támogatása, beilleszkedésük segítése.
A kellemes kötetlen beszélgetést követően zártkörű megbeszélést tartottak a testvérvárosok jövő évi pályázatának témakörében, melyet az ebéd elfogyasztása után, filmnézés és városi séta követett.
Vendégeink délután 16 órakor a Szakmaközi Művelődési Házban két lengyel festő Zamoscból hozott munkáinak megnyitójára invitálják a kedves érdeklődőket, majd pedig 17 órakor a művelődési központ aulájába várnak mindenkit egy kivételes hangulatú kékfestő kiállítás megnyitójára.
Látogatóink ezt követően Kunszállásra indulnak „falunézésre”, illetve az óramúzeum, faluház megtekintésére, holnapra pedig egész napos szegedi kirándulást szerveztek.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












