Hírek
2023. November 20. 09:04, hétfő |
Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megharapta, hogy megléphessen

A kiskunfélegyházi nyomozók lezárták a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki mindösszesen pár samponért rabolt.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. október 5-én délelőtt arról, hogy az egyik kiskunfélegyházi drogériában egy nő több terméket megpróbált eltulajdonítani. A tolvaj a kosara helyett a táskájába pakolta a termékeket: samponokat, balzsamot és parfümöt zsákmányolt. Az eladók azonban észrevették, hogy rosszban sántikál, ezért az irodába vezették átbeszélni a történteket. Az asszony visszaadta az ellopott holmik egy részét, mégis úgy gondolta, hogy egy párat megtart belőlük és inkább meglép. Ám hiába húzott nyúlcipőt, a dolgozók résen voltak és a nyomába eredtek. A tolvajt sikerült megállítani a bejáratnál, de úgy tűnt mindenre elszánt a táskájában maradt pár termékért, dulakodásba kezdett az alkalmazottakkal és egyikük karját meg is harapta. Végül több vásárló is a dolgozók segítségére sietett és idő közben a rendőrök is hírt szereztek az esetről, akik gyorsan a helyszínre vonultak, majd intézkedtek az agresszív nővel.
A nyomozás során kiderült, hogy nem ez volt az első eset, hogy az asszony lopott. Két héttel korábban szintén ebben az üzletben járt és akkor sikereresen meglovasított több terméket közel 50 ezer forint értékben. A 36 éves helybélit 2023. október 18-án elfogták és őrizetbe vették. Rablásért és lopásért hallgatták ki a település nyomozói, majd kezdeményezték letartóztatását. Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 14. 14:33, vasárnap | Helyi
Kreatív ízek és hagyományos receptek találkoztak a Libafesztivál főzőversenyén
A XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál egyik legnépszerűbb programpontja idén is a hagyományos főzőverseny volt, amely ismét nagy érdeklődés mellett zajlott.
2025. Szeptember 12. 21:41, péntek | Helyi
Visszatért régi iskolájába Trungel-Nagy Zalán, hogy inspirálja a diákokat
A Platán Utcai Általános Iskola 8.a osztálya különleges vendéget fogadhatott Tarjányi Xénia osztályfőnök meghívására a Boldogságóra keretében: Trungel-Nagy Zalán, az iskola volt diákja látogatott el hozzájuk.
2025. Szeptember 12. 10:59, péntek | Helyi
Vasárnap tartják az állat- és kirakodóvásárt Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. szeptember 14., (vasárnap).
2025. Szeptember 11. 08:48, csütörtök | Helyi
Keresünk fenyőt a város karácsonyfájához
A Polgármesteri Hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan várja azok a jelentkezését, akiknek olyan kivágásra szánt fenyőfája van, amely méltó lehet a város karácsonyfájának.