Hírek
2014. Augusztus 26. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megjelent az Ebola Kongóban is
Az Ebola-vírus újból felbukkant a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az eredeti származási helyén - jelentette be vasárnap az ország egészségügyi minisztere. 'Az eredmények pozitívak. Az Ebola-vírus jelenlétét Kongóban megerősítették' - közölte Félix Kabange Numbi azokra a mintákra hivatkozva, amelyeket gyomorvérzéstől szenvedő, elhunyt betegektől vettek le. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten azt mondta, hogy ennek nincs köze az ebolához.
A betegség, amelyet eddig nem azonosítottak, augusztus 11. óta 13 halálos áldozatot szedett Egyenlítő tartományban, az ország északnyugati részében. Nyolc halott mintáját küldték el az országos biomedikai kutató intézetbe, s ezekből eddig kettőben mutatták ki az ebolát - mondta a miniszter a televízióban közvetített tájékoztatójában. A tesztelést folytatják - tette hozzá.
Kabange Numbi az üzenetben hivatalosan kihirdette 'a hetedik Ebola-járványt a Kongói Demokratikus Köztársaságban' azóta, hogy 1976-ban felfedezték a vírust. A miniszter elmondta ugyanakkor, hogy a most kimutatott kórokozó más törzshöz tartozik, mint amelyik Nyugat-Afrikában már több mint 1400 embert ölt meg február óta. Megnyugtatásul közölte, hogy Jera körzete, ahol a megbetegedéseket észlelték, 1200 kilométerre van Kinshasától, a fővárostól.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 08:57, szombat | Külföld
Számos halálos áldozatot követelt, áradásokat okozott, nagy területen áramkimaradással Helene-hurrikán
Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
2024. Szeptember 27. 07:44, péntek | Külföld
Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást
Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint szerdán.
2024. Szeptember 27. 07:38, péntek | Külföld
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
2024. Szeptember 26. 08:03, csütörtök | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot