Hírek
2024. Július 13. 07:57, szombat |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
Megnyitotta kapuit a Sörfesztháza

Immáron kilencedik alkalommal rendezik meg Kiskunfélegyházán a nagysikerű sörfesztivált a főutca vasútállomás felőli részén, a Rocktár előtt.
A jeles eseményt idén is színesíti a Tekergő Fesztivál, valamint Görög Ferenc ötletén alapuló jótékonysági mini Palacsintafesztivál.
A rendezvény területére INGYENES a belépés! Az ízletes és hűsítő szomjoltók mellett számos finomság kelleti magát a felállított standoknál, ahol a sörfőzés mesterségének kulisszatitkait is elleshetik az érdeklődők.
A pénteki napon Ficsór Kornél többszörös BMX freestyle magyar bajnok már tartott egy rövid bemutatót a megjelent közönségnek, ma pedig hasonlóan látványos produkciókat láthatunk tőle.
Sötétedés után a Széljáró Balladás, illetve Lukács Vilmos gitárestje teremtette meg az alaphangulatot a remek estéhez. A rendezők ezúttal is gondoltak a család apróbb tagjaira, számukra a Lurkókert biztosítja a tökéletes kikapcsolódási lehetőséget ugrálóvárral, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal.
Ez azonban még nem minden! A Tekerőfesztiválon számos érdekes bringát ki lehet próbálni gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Így például a sörnyitó bringát, a magnós biciklit, de sok vidám percet lehet szerezni a labdakilövő kerékpárral is, hogy csak egy párat említsünk a sok-sok ötletes épített kétkerekűek közül.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvény második napján is!
Július 13. (szombat)
- 15:00 Különleges kerékpárok felvonulása a Kossuth utcán
- 16:00 Fesztiválnyitás
- 16:00 Művészi Teremkerékpár bemutató a sportcsarnokban
- 17:00 Trash Fixed Life Fixi bemutató
- 18:30 Gumicserélő verseny
- 19:00 BMX bemutató
- 19:30 Kiskunfélegyházi Koncert fúvószenekear
- 20:30 Skandináv Éjszakák – Vas László gitárestje
- 22:00 Band of Streets
Állandó gasztro:
- Sörverdák és Sörmozdony, Food Truck utca
- Sörsétány, Sörfőzés bemutató
- Gasztrotér, Palacsintafesztivál
- Tradicionális Sokac ételek tűzön
- Kézműves hamburgerek, Nápolyi pizzák
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 15:22, csütörtök | Helyi
Balla László, a Nemzeti Fórum polgármester-jelöltje az időközi választáson
A Nemzeti Fórum képviselőcsoportja a mai napon sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Balla Lászlót indítja polgármesterjelöltként.
2025. Augusztus 21. 13:41, csütörtök | Helyi
Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a kiskunfélegyházi Mezgé oktatója
2025. Augusztus 21. 12:22, csütörtök | Helyi
Dr. Faragó Zsolt jegyző közösségi oldalán jelentette be lemondását
Kedves Barátaim, Kedves Félegyháziak!
2025. Augusztus 21. 08:31, csütörtök | Helyi
Miért mondott le Csányi József a polgármesterségről?
Tisztelt Félegyháziak!