Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2019. Június 27. 20:23, csütörtök | Helyi
Forrás: hirado.hu

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos hőmérséklettel.

Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy a vízbe ugrás előtt mérlegeljék és felelősen döntsék el, alkalmasak-e arra, hogy átússzák a tavat.

Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult és 951 688 kilométert úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett kilométert illetően átlépnék az egymilliós határt. Tavaly háromszori halasztás után tudták megrendezni az eseményt, amelyen 7107 úszó vett részt.

A 37. Balaton-átúszás nagykövete Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.

Címkék: balaton átúszás

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.