Hírek
2013. November 22. 11:55, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Mégsem lesz idén mozi Félegyházán
Visszalépett a mozi üzemeletetésére kiírt pályázat nyertese, így nem indul újra decemberben a város filmszínháza
Visszalépett a mozi üzemeletetésére kiírt pályázat nyertese, így nem indul újra decemberben a város filmszínháza. A vállalkozó nem kapta meg a beindításához szükséges több mint negyvenmillió forint banki hitelt, másrészt a terveinek negatív fogadtatása is közrejátszott döntésének meghozatalában – jelentette be ma (november 22-én) a sajtó munkatársainak dr. Endre Szabolcs jegyző.
Endre Szabolcs elmondta, a múlt héten megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen a Petőfi Mozi üzemeltetésére beadott érvényes pályázat jóváhagyása megtörtént. Ennek megfelelően előkészületi munkálatok kezdődtek meg a mozi felújítására, hogy az üzemeltető minél előbb meg tudja kezdeni a működtetést. Az önkormányzat november 21-én értesült arról, hogy a pályázó visszalép a mozi üzemeltetésétől, mert a beindításához szükséges több mint 40 millió forint tőkéhez nem tudott banki hitelt szerezni. Így kiskunfélegyházi tervét – egyenlőre – fel kellett adnia. A vállalkozó közölte azt is, hogy a fenti okon túl terveinek negatív fogadtatása is közrejátszott döntésének meghozatalában. Bizonyos közösségi portálokon, fórumokon olyan negatív hangvételű írások jelentek meg a mozi újraindításával kapcsolatban, melyek az üzemeltetésének rövidtávon történő bukását prognosztizálták, a legkisebb bizalmat sem adva ezzel egy olyan vállalkozónak, akit egyébként saját városában, Gödöllőn az év vállalkozójának választottak és csak szuperlatívuszokban beszélnek róla. A mozi épületének halaszthatatlan javítási munkálatait a pályázó visszalépésétől függetlenül elvégzik a további állagromlás megakadályozása érdekében, valamint tovább dolgoznak azon, hogy befektetőt találjanak a filmszínház újraindításához – tette hozzá dr. Endre Szabolcs.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
