Hírek
2024. Január 15. 16:11, hétfő |
Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megtalálták a hidegben eltűnt idős férfit

Öt kapitányság rendőri állománya, közel két tucat polgárőr és a Hírös Rescue Mentő- és Kutatócsoport indult egy 66 éves férfi keresésére.
Összefogásuk eredményeként pár óra alatt a nyomára bukkantak, kihűlés közeli állapotban.
Eltűnt emberről érkezett bejelentés a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra 2024. január 14-én 16 órakor. A segélykérő hívás egy nőtől jött, aki elmondta a rendőröknek, hogy nem találja a 66 éves édesapját. Úgy tudja, hogy rokona elindult a tanyájáról, hogy megkeresse az elkóborolt birkáit órákkal korábban, de azóta nem tért haza. Az idős lenge öltözetben indult útnak, valamint betegsége miatt térben és időben nem tudott tájékozódni. A kiskunhalasi, kiskunmajsai, kiskőrösi, kiskunfélegyházi és kecskeméti rendőrök, valamint szolgálati kutyájuk a szépkorú keresésébe kezdtek. Hozzájuk csatlakozott közel két tucat polgárőr és a Hírös Rescue Mentő- és Kutatócsoport is. A Készenléti Rendőrség helikoptere is a helyszínre tartott. Többórás kutatást követően, 19 óra 30 perckor az eltűnés helyétől körülbelül 4 kilométerre találták meg a férfit és a birkákat. A hideg időjárás miatt tartani lehetett a kihűléstől, ezért a mentősök az időset kórházba szállították, és ellátták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 21:41, péntek | Helyi
Visszatért régi iskolájába Trungel-Nagy Zalán, hogy inspirálja a diákokat
A Platán Utcai Általános Iskola 8.a osztálya különleges vendéget fogadhatott Tarjányi Xénia osztályfőnök meghívására a Boldogságóra keretében: Trungel-Nagy Zalán, az iskola volt diákja látogatott el hozzájuk.
2025. Szeptember 12. 10:59, péntek | Helyi
Vasárnap tartják az állat- és kirakodóvásárt Félegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. szeptember 14., (vasárnap).
2025. Szeptember 11. 08:48, csütörtök | Helyi
Keresünk fenyőt a város karácsonyfájához
A Polgármesteri Hivatal az elmúlt évekhez hasonlóan várja azok a jelentkezését, akiknek olyan kivágásra szánt fenyőfája van, amely méltó lehet a város karácsonyfájának.
2025. Szeptember 10. 21:27, szerda | Helyi
Közlekedési és parkolási rend változások a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivál idején
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Művelődési Központ és az Integrál Zrt. 2025. szeptember 12-13. között rendezi meg a XXVI. Kiskunfélegyházi Libafesztivált.