Hírek
2020. Május 27. 08:53, szerda |
Helyi
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Megújul Tiszaalpáron a bokrosi összekötő út 2,7 kilométeres szakasza
A Magyar Falu Program keretében, hazai finanszírozásból újul meg Tiszaalpáron a 4501-es összekötő út 2,7 kilométer hosszan, a Bokrosi utcától a Király sarokig.
A mintegy 533 millió forintból megvalósuló beruházás része a burkolatfelújításon túl Tiszaalpár lakott területén zárt csapadékvíz elvezető csatorna létesítése is. A munkálatok a munkaterület térségében 40 km/órás sebességkorlátozás és jelzőőrös forgalomirányítás mellett zajlanak, várhatóan november közepéig.
A felújítás az összekötő út Tiszaalpár és a 4502-es jelű út közötti szakaszát érinti, a munkaterületet a kivitelező 2020. június 3-án, szerdán veszi át. A burkolat felújítása során lokális pályaszerkezet cserét végeznek a szakemberek és két réteg aszfaltot terítenek le. A burkolat és a padka felújítását követően a szakemberek új forgalomtechnikai elemeket is kihelyeznek és új burkolati jeleket festenek fel.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a forgalomkorlátozással érintett szakaszon a sebességkorlátozás betartására és fokozott óvatosságra inti a közlekedőket. Továbbá a társaság arra kér mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről, lehetséges kerülőútvonalakról a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a felújítási munkákat az ő érdekükben végzik el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
