Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2019. Június 04. 08:56, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Megváltoztak a magyarok nyaralási szokásai

Megváltoztak a magyarok nyaralási szokásai

Jelentősen megváltoztak a magyar lakosság nyaralási szokásai, ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhánynapos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot

- mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Hírlapnak egy kedden megjelent interjúban. Hozzátette: ennek jelentős szerepe volt abban, hogy idén a húsvéti hétvége kiemelkedő látogatói létszámot produkált a fürdőüzemeltető társaságok számára. (Lucza Detti Fotó)

Úgy véli, ha a húsvétihoz hasonlóan kedvező lesz az időjárás, a szektor pünkösdkor is látogatói csúcsokat dönthet.

Elmondta, hogy a nagy turisztikai vonzerőt jelentő fürdők népszerűsége tovább nőtt az országba látogató külföldiek körében, de ugyanilyen markáns jelenség a magyar vendégkör bővülése is. Ez utóbbit segíti a Szép-kártya kedveltsége is. Tavaly a társaságok árbevétele 9,1 százalékkal magasabb volt, mint 2017-ben, ezen belül a fürdőszolgáltatás árbevétele 7,5 százalékkal haladta meg az előző évit.

Címkék: üdülés, fürdés

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.