Hírek
2018. Május 26. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Megyei képzőművészek alkotásai ékesítik a művelődési központ aulájának falát
A tárlatot Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg május 24-én.
Az elnök beszédében elmondta, hogy a megyei vezetés több mint két évtizede támogatja a képzőművészeti tábor működését, mely kezdetben a Duna partján, Veránka-szigetén volt, majd Tiszakécskén, a Tisza közelében is lehetőség nyílt az alkotótábor megvalósítására.
A eltelt évtizedek alatt a létszám is megemelkedett és már nem csak a megyei alkotók látogatnak el a táborba, hanem Olaszországból és Kárpátaljáról is érkeznek művészek. A táborban készült alkotásokat pedig több településen bemutatják.
Beszédének zárásaként pedig azt kérte elnök az alkotóktól, hogy álljanak oda műveik mellé és meséljenek róla az érdeklődőknek.
A kiállítás megnyitót Vass László, Pázmándi Judit és Benséné Kiss Szilvia zenével és énekkel színesítette.
A tárlaton Sillye Zoltán Csaba, Pap-Malesh Marianna, Monika Broghammer, Luca Roxana Emilia, Molnár István, B. Zeikfalvy Anna, Furák Attila, Leonte Gabriella, Szikora Imre, Ugray Zsuzsa és Pap Gábor alkotásait nézhetik meg az érdeklődők június 6-án a művelődési központ nyitva tartási idejében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.












