Hírek
2015. Augusztus 23. 13:00, vasárnap |
Életmód
Forrás: webbeteg.com
Melanoma - Könnyen felfedezhető, ám magas halálozású betegség

A Magyar Dermatológiai Társulat – éppen a melanoma aggasztó térhódítását figyelembe véve – ebben az évben még nagyobb erőfeszítéseket tesz a betegség leküzdésére.
A dermatológusoktól gyakran hallhatjuk, hogy különösen a nyári strandszezonban kiemelten nagy figyelmet kell fordítani bőrünk védelmére, hiszen számos veszélyforrás létezik, amely a bőrdaganatok valamely formájának kialakulását okozhatja.
Hogy ne csak a szezonális bőrvédelem jelentőségét, hanem a folyamatos odafigyelést is a középpontba állítsák, a mai nap során több európai ország példáját követve, hazánkban számos helyszínen tartottak ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot.
A szakorvosok május 3-án is arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a melanoma kialakulásában nagy szerepet játszó öröklött tulajdonságok – mint a világos bőr, a nagyszámú anyajegy vagy a családban előforduló melanoma – mellett a megváltozott életmódból származó rizikófaktoroknak is jelentős szerep tulajdonítható a bőrdaganatok e fajtájának kifejlődésében. Az életstílus kockázatnövelő voltát tökéletesen szemlélteti az az adat, miszerint a 20-as és 30-as éveikben járó nők – akik egyértelműen más ütemben élik mindennapjaikat, mint akár egy generációval idősebb társaik tették – körében a leggyakoribb haláloknak a melanoma számít. A kezdeményezéssel a Társulat célja elsősorban a lakosság felhívása volt a melanoma megelőzésére, a bőr fokozott védelmére, főleg így, a nyár közeledtével. A szakorvosok azonban kardinális fontosságúnak tartják, hogy az emberek ne csupán évente egyetlen alkalommal szenteljenek figyelmet bőrüknek, hanem mind a 365 napon tegyenek annak épsége megóvásáért. Hiszen a melanoma gyógyítható betegség, azonban csak abban az esetben, ha idejében felismerik és megkezdik a kezelését. Melanoma - Könnyen felfedezhető, ám magas halálozású betegség Mivel a bőr külső felszínében alakul ki, ezért a melanoma a beteg számára könnyen felfedezhető elváltozás.
Azonban az egyszerű észrevehetőség és jó gyógyíthatóság ne tévesszen meg senkit sem, a melanoma komoly, magas halálozású betegség, amely megelőzésére igenis oda kell figyelni. A helyes életmód, az erős napfénytől és más sugárzástól (pl. szolárium) való tartózkodás, valamint a rendszeres önvizsgálat és kontroll lényegesen megkönnyíti a daganat prevencióját. Sokan azonban legyintenek, amikor arra hívják fel figyelmüket, hogy testük más, fontos szerve mellett a bőrük is legalább ugyanolyan fokozott törődést igényel a mai, rohanó világ megváltozott körülményei közepette. Rákos elváltozások ugyanis a bőr sejtjeiben is kialakulhatnak, ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb valószínűséggel. A festéksejtekből kiinduló melanoma évről-évre elterjedtebb betegségnek számít, a diagnosztizált esetek száma minden egyes esztendőben 3%-kal növekszik. A MELANOMA FELISMERÉSE ÉS AZ ÖNVIZSGÁLAT FONTOSSÁGA Nagyon fontos a közönséges anyajegy, az atípusos anyajegy és a melanoma elkülönítése. Ehhez különböző szempontok segítséget nyújthatnak, de biztos diagnózis csak bőrgyógyászati vizsgálat után, egy speciális nagyítóval végzett megtekintés és szövettani vizsgálat (biopszia) alapján mondható ki. A közönséges anyajegy határa éles, az atípusos anyajegy és melanoma esetében az elváltozás határa szabálytalan, elmosódó.
Önvizsgálat esetén fontos szempontok A közönséges anyajegy határa éles, az atípusos anyajegy és melanoma esetében az elváltozás határa szabálytalan, elmosódó. A közönséges anyajegy és a melanoma gyakoribb azokon a bőrfelületeken, amelyeket több napsütés ér, az atípusos anyajegy esetében ez nem figyelhető meg, sőt, a ruhával fedett testfelszíneken több van belőlük. A közönséges anyajegy gyermekkorban és fiatal felnőttkorban jelenik meg, az atípusos forma és a melanoma előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladtával nő. Egy beteg esetében a felismerés pillanatában leginkább egy melanomás terület fedezhető fel, közönséges anyajegyből egy személyen általában 10-20 darab, míg atípusos anyajegyek esetében nem ritkán száznál is több elváltozás található.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Életmód
Agrárminisztérium: mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Életmód
Energiaügyi Minisztérium: márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon
Márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közösségi oldalán vasárnap közzétett posztjában.
2025. Április 13. 10:36, vasárnap | Életmód
Meteorológia: nagyobb koncentrációban érkezik szaharai por
Nagyobb koncentrációban szaharai por érkezik Magyarország fölé, a jövő hét első napjaiban elszórtan saras eső is eshet - írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán szombaton.