Hírek
2020. Február 17. 09:14, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Mellkason lőtte öccsét
A gyanú szerint egy fiatalkorú lány lőtte meg gyermekkorú öccsét. A Bács-Kiskun megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Bács-Kiskun Megyei Kórházból 2019. június 17-én 23 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy kiskunfélegyházi nő lőtt sérüléssel vitte fiát az egészségügyi intézménybe.
Az eljárás során kiderült, hogy az egyik tanyában egy kislány a nagyapja légfegyverével játszott, eközben véletlenül meghúzta az elsütőbillentyűt, és mellkason lőtte 12 éves öccsét, aki – az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves lányt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.
A kiskunfélegyházi fiatalkorú ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták a megyei főügyészségnek.
A fegyver tulajdonosával szemben szabálysértési eljárást indított a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztálya, mivel lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértést követett el a férfi azzal, hogy a tárolási szabályokat megszegte. A szabálysértés elkövetése miatt a rendőrség pénzbírságot szabott ki, amit a férfi be is fizetett.
Felhívjuk a lakosság figyelmét a felelős fegyvertartásra! Maguk és hozzátartozóik biztonsága érdekében kérjük, hogy minden esetben tartsák be az engedély nélkül tartható légfegyverek tárolására vonatkozó előírásokat!
- A fegyvereket zárható szekrényben, a lőszerektől elkülönítve kell tárolni, úgy, hogy ahhoz illetéktelen ne férhessen hozzá!
- Engedély nélkül tartható légfegyvert csak 18. életévét betöltött személy vásárolhat!
- Használata kizárólag sport- vagy céllövészetre korlátozódhat, emberre és állatra tilos vele lőni!
- Használni kizárólag lőtéren, céllövöldében, vagy bekerített magánterületen lehet úgy, hogy a lövedék nem hagyhatja el a bekerített terület határát, tehát nem lőhetünk át a szomszéd telkére, illetve közterületre sem!
- 18. életévét be nem töltött személy csak cselekvőképes nagykorú személy felügyelete mellett, a fenti szabályokat betartva használhatja az engedély nélkül tartható légfegyvert!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
