Az emberek nagyjából 15 százaléka hajlamos elájulni a vér látványától, legyen az a sajátja vagy másé. A kétségtelenül drámainak mutatkozó jelenségnek nincs köze ahhoz, hogy egy ember milyen személyiség, és az élet egyéb területein mennyire bátor vagy épp milyen mértékben finnyás. Az ilyen típusú ájulásnak a test mechanikájában keletkező, kisebb zavarhoz, annak pedig az evolúcióhoz van köze - itt azonban már egy szürke zónában bolyongunk.

Milyen okok állhatnak az ájulás hátterében?

Ami a biztosabb kapaszkodókat illeti, az ájulások hátterében elsősorban egy szorongásos reakció áll, amely a szakértők szerint hirtelen vérnyomás-emelkedéshez, majd -zuhanáshoz vezethet. Utóbbi eredményeképp túl sok vér és így oxigén távozik az agyból, emiatt pedig az erre hajlamos emberek eszméletüket vesztik.

A vérnyomás hirtelen emelkedése alapesetben nem kellene, hogy problémát jelentsen, hiszen az emberek (még az állatvilágból hozott) "üss vagy fuss"-reakciójának részét képezi, amellyel a veszélyes vagy legalábbis potenciálisan veszélyesnek tűnő helyzetekre reagálunk. A vérnyomás normális esetben szép fokozatosan visszaáll egy ilyen helyzet után a normális értékre, de ha a folyamatban zavar támad, akkor szervezetünk egyszerre próbálkozhat a vérnyomás drasztikus csökkentésével, miközben magasan tartja a pulzusszámot: ez eredményezi, hogy rövid idő alatt a kelleténél több vér áramlik el az agyból.

Egy másik teória szerint pedig az undornak is szerepe lehet a reakcióban, mert ezt ugyanaz a bolygóideg kontrollálja, mint az előbb vázolt folyamatot. Ráadásul nemcsak a vér látványa késztetheti ájulási folyamatok előidézésére a bolygóideget, hanem egy sor egyéb tényező is: fájdalom, hőség, túlfokozott érzelmek, illetve azok a helyzetek, amikor túl hirtelen állunk fel ültünkből, vagy épp túl sokat ácsorgunk egy helyben. Aki hajlamos ezek miatt elájulni, már egy kisebb mértékű, de hosszabban tartó egyensúlyzavartól is elveszítheti az eszméletét.
Evolúciós szempontból volt-e bármilyen értelme ennek a fajta ájulásnak?

Nehéz elképzelni, hiszen ha valaki elájul, védtelenné válik a többi ragadozó (vagy a támadó fajtársak) cselekedeteivel szemben. Néhány kutató mégis el tud képzelni olyan eseteket (például bizonyosfajta medvetámadásokat), amikor beválhatott a stratégia, hogy agyunk egy röpke ájulással halottnak tettetett minket a támadó előtt.

Egy másik, talán elfogadhatóbb elmélet szerint a saját vér látványa azért vezethet hirtelen vérnyomás zuhanáshoz, így pedig ájuláshoz, mert ezzel a szervezet csökkenti az elvérzés esélyét, illetve mérsékeli az agy vértelenségének következményeit. Bármi miatt ájulunk el ugyanis, fekvő pozícióban a szív jóval könnyebben tudja eljuttatni a vért az agyba, mint amikor állunk. Mire pedig magunkhoz térünk, jó esetben csillapodik a vérzés - amit egyebek mellett azalacsony vérnyomásis segít. Ezt a verziót erősíti, hogy a témával foglalkozó szakemberek vizsgálatai szerint például az emberi belső szervek látványa bizonyos fokig szinte mindenkiből előhívja ezt az ájulásos reakciót.

Mit tehetünk, hogy ne ájuljunk el?

Ha minket is érint a probléma, érdemes először felkeresni egy kardiológust, aki megvizsgálja, hogy nincs-e valamilyen gond a szívünkkel, ami szintén okozhat időnkénti ájulást. Ha nincs, akkor tehetünk ezt-azt érte, hogy elkerüljük az ájulást a vér látványára: megfeszíthetjük például kar-, has- és fenékizmainkat (de ne tartsuk közben vissza a lélegzetet!), leguggolhatunk, illetve előrehajolhatunk (hogy több vér áramoljon a fejünkbe). Ha nagyon erősnek tűnik az ájulási inger, akkor pedig (ha olyan helyen vagyunk, ahol ez megoldható, illetve ha egyáltalán képesek vagyunk még racionálisan cselekedni) feküdjünk le, nehogy beverjük valamelyik testrészünket, amikor rövid időre elveszítjük az öntudatunk.