Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Március 13. 19:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Minden, ami Jazz

Minden, ami Jazz

Március 12-én a Kiskunfélegyházi Battyhány Lajos Általános Iskolában a dzsesszé volt a főszerep.

A nyugat-afrikai gyökerekből fakadó dzsessz az afroamerikai zenei hagyományokban (úgy mint blues, ragtime) ugyanúgy megtalálható, mint az európai katonai zenekarok zenéjében. A 20. század eleji amerikai néger közösségekből indult ki és körülbelül az 1920-as évekre vált nemzetközileg is ismertté. Innentől kezdve fokozatosan vált meghatározó zenei stílussá a világban, amely jelentős hatással volt (és van napjainkig is) a többi zenei irányzatra is.

Kiskunfélegyházán március 12-én (szombaton) a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában fellépő Kecskemét Jazz Orchestra adott ízelítőt a városlakók számára e sokoldalú zenei irányzatból.

A Kecskemét Jazz Orchestra 1999-ben alakult Török József művészeti vezetésével. Tagjai amatőr és profi zenészek, akik már régóta játszanak különböző jazz zenekarokban. A koncert előzményeként az együttes vezetője bemutatta az együttes tagjait és megtudhattuk azt is, hogy vannak félegyházi tagjaik is.
Az együttes repertoárja széles és változatos. Koncertjeiken főleg klasszikus szerzők művei hallhatók, de nem idegen tőlük a modernebb vagy a rockosabb hangzás sem. Megalakulásuk óta azonos formációban játszanak: 5 szaxofon, 4 trombita, 4 harsona, zongora, dob, gitár, basszus.

Felléptek már Szolnokon, Szegeden, Nagykőrösön, Budapesten, Salgótarjánban a Nemzetközi Dixieland Fesztiválon, Sárospatakon, Nagykanizsán, a Művészetek Völgye Fesztivál rendezvényein, Sajószögeden Big Band Találkozón, Kiskunhalason, Cegléden, Kiskőrösön és Kecskeméten a Nemzetközi Bohém Ragtime és Jazz Fesztiválokon. A kellemes kora tavaszi szombat délután pedig arra is alkalmat adott, hogy nálunk Kiskunfélegyházán is megmutathassák tudásukat és bevezessék közönségüket a dzsessz berkeibe.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.