Hírek
2018. Augusztus 20. 15:23, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Minden félegyházi család asztalán magyar kenyér lesz
Az új kenyér elkészítésének előzménye az aratás. Most is learatták a kenyérgabonát, így minden család asztalán magyar kenyér lesz
- mondta köszöntő beszédében Molnár Tiborné Margitka, a Selymesért Egyesület elnöke augusztus 19-én, a selymesi Mária-szobornál tartott kenyérszentelő ünnepségen.
Mielőtt Hajagos Gyula atya megszentelte volna a nemzeti színű szalaggal átkötött cipókat, Csányi József, városunk polgármestere szólt a megjelentekhez:
„A több mint ezeréves magyar állam legszentebb ünnepe augusztus 20. a magyar állam alapításának ünnepe mely egyben és az új kenyér megszentelésének ünnepe is. Szent István királyunk, mikor megalapította a Magyar Államot, nagyon bölcsen keresztény magvakat vetett el a magyar anyaföldben. Ezek a magvak életre keltek és mély gyökereket eresztettek a magyar anyaföldben és ennek köszönhetjük, hogy jöhettek a tatárok, törökök, habsburgok, a Magyar Állam még mindig szilárdan áll” - mondta megemlékező beszédében Csányi József polgármester.
Az ünnepi gondolatok elhangzását követően Varga Katica, a Magyar Örökség Díjas Credo együttes tagja, valamint Együd Ádám és barátai dallal és citerazenével szórakoztatták a megjelenteket, majd Hajagos Gyula atya kenyérszentelését követően városunk elöljárói felszelték az új kenyeret és szétosztották a megjelentek között.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












