Városlista
2024. október 6, vasárnap - Renáta

Hírek

2013. December 02. 12:48, hétfő | Sport
Forrás: InfoAjka | - Vörös Gergely -

Mindenki kedvence következik…

Mindenki kedvence következik…

A 2013-as Rallye Sprint Bajnokság harmadik helyezettje Szvatek Zsolt, és a Rally Napló riportere, Kovács Szabolcs közösen vág neki az idei Mikulás Rally-nak.
A fiúk a 2012-es Szilveszter Rally-n már versenyeztek együtt, és akárcsak tavaly, úgy idén is az az elsődleges, hogy jól érezzék magukat az autóban, céluk, hogy teljesítsék a futamot.

Szvatek Zsolt:

- Három éve mindig indulok a Mikulás Rally-n, nekem nagyon tetszik ez a verseny. Mindig is nagy vágyam volt, mikor még nem versenyeztem, hogy egyszer itt elindulhassak. Most pedig negyedszer adatik meg, hogy Veszprém környékén versenyezzek. Imádok murván menni, sajnos a Sprint Bajnokságban az idei évben kevesebb lett a verseny, mert kivették a murvás futamot. Ez az igazi rali, mikor az ember csúszkál az autóval, nagyon jó érzést ad!

Lesz jó gumink, ha nem esik a hó, illetve nem lesz tükör jég. Két fajta abroncsunk van, kipróbáljuk, hogy melyik lesz a jobb. Számomra ez még mindig a kilométergyűjtésről szól, meg az élvezetről is, de természetesen nézzük majd az időket. Van még hova fejlődnünk, nagyon jó mezőny jött össze! Mindenképpen szeretnénk jól szerepelni.

Az autónk N-es, 33-as szűkítővel fogunk menni, amivel a Mecsek Rallye-n versenyeztünk. Ez tényleg egy N-es autó, bárhol a világon N-esként megfelelne. Arról kaphatunk egy reális képet, hogy akik már régóta mennek első osztályban, azokhoz képest, hol helyezkedünk el a mezőnyben. Csak erről szólhat számunkra az idei Mikulás Rally.

Idén teljesen újak lesznek a pályák, én ezeken a szakaszokon még szerintem egy centit nem mentem. Teljesen az itinerre kell majd hagyatkoznom, ami megint csak hátrány számomra, mert az nagy előny, ha az ember olyan pályán versenyez, amin előzőleg már ment versenyautóval. Nekem legalábbis sokat számít. Tavaly Szilveszter Rally-n Szabi jól diktált, úgyhogy ezzel szerintem nem lesz probléma. Megyünk majd itinerből és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, a rali végül is erről szól.

Pénteken tesztelünk, kipróbáljuk a gumikat. A Szabolcs, illetve a Rally Napló jóvoltából lesz négy Reiger gátlónk, aminek nagyon örülök, és ezt külön köszönöm nekik. Az autó jó lesz, a cél, hogy az élvezet meglegyen és, hogy célba érjünk!

Kovács Szabolcs:

- Legalább akkora várakozással tekintek a mostani Mikulás Rally elé, mint a tavalyi Szilveszter Rally-ra. Várom már, hogy mehessünk!

Nagyon szeretem a Mikulás Rally-t, itt mindig sokkal lazább, oldottabb a hangulat. Talán azért, mert közeleg az év vége és mindenki kicsit „ünnepibb” hangulatban van, vagy talán csak azért, mert nincs különösebb tétje a versenynek.

Közel egy éve mentem utoljára Zsoltival, murván pedig ez lesz az első versenyem. Tisztességesen felkészülünk, a tréningre komoly hangsúlyt fektetünk majd. A versenyen elsősorban jól akarjuk érezni magunkat, de kíváncsi ember lévén, fél szemmel figyelni fogjuk az időeredményeket is!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.