Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Június 21. 14:32, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Miniszteri elismerésben részesült Szatmári István húsipari szakoktató

Miniszteri elismerésben részesült Szatmári István húsipari szakoktató

Kimagasló pedagógiai tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült Szatmári István a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola húsipari szakoktató tanára.

A Tessedik Sámuel-díjat június 6-án vehette át dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől a minisztérium Darányi Ignác termében.

A Bugacon élő húsipari szakoktató tanulmányait 1968-ban kezdte jelenlegi munkahelyén a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában. Az érettségit is munka mellett tette le, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Szakoktatói Karán szerezte meg diplomáját. Mint ahogy azt lapunknak elmondta, 1981-ben kezdett el tanítani a félegyházi mezőgazdasági iskolában, ahol idén szeptemberben a 37. tanévet kezdi meg műszaki szakoktatóként.

Kollégái és a diákok is felnéznek rá, hiszen a keze alatt kitanuló szakemberek nemcsak az iskolás éveik alatt végeznek élvonalban az egyes versenyeken, hanem a nagybetűs életben is megállják helyüket. Azt is megtudhattuk a példás szakoktatótól, hogy a hentes szakma rendkívül népszerű a fiatalok körében. Akik ezt az ágazatot választják, azok közül nagyon sok a céltudatos és tehetséges diák. Viszont szomorú tény, hogy a legtöbb fiatal az iskola elvégzése után külföldön próbál szerencsét, holott országhatárainkon belül is nagyon keresettek a húsipari szakemberek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.