Hírek
2017. Április 17. 09:00, hétfő |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Mióta van csokiból a húsvéti tojás?
A tojást hozó nyuszi már a XVI. század óta létezik. Már ekkor ajándékokkal és tojásokkal lepték meg szeretteiket az emberek.
De csokitojást először csak a XIX. században adhattak egymásnak az emberek.
Az első csokoládéból készült tojások a XIX. század elején bukkantak fel Németország és Franciaország területén és a század végére gyakorlatilag egész Európában népszerűségnek örvendett már. Az első igazi, klasszikus, üreges és ízletes csokitojás pedig a Cadbury műhelyben készült 1875-ben.
A különböző csokifigurák gyártása hazánkban is az 1900-as évek elején kezdődött meg. Az első példányok tömény, tojásformába öntött példányok voltak, üregeseket nagyon kevesen tudtak készíteni. Az emberek eleinte idegenkedve fogadták, az akkor még különös szokásnak tűnő csokoládé-tojásokat.
A két világháború között azonban fellendült a fogyasztásuk, ami nagyban a csomagolásnak volt köszönhető. A neves művészek és grafikusok által tervezett, csodálatosan kidolgozott csomagolópapírokat akkoriban a szaksajtó a világ legjobbjainak ítélte, mely komolyan hozzájárult a csokoládé terjedéséhez.
A csokitélapó nemzetközi karrierje is a XIX. században, 1880-ban kezdődött, amikor a Suchard család egy 300 darabból álló sorozatot készített kifejezetten gyűjtők számára. Ezek az édességek szintén tömör csokiból készültek még. A sikeren felbuzdulva aztán a gyárak hamarosan ráálltak a tömeggyártásra.

Magyarországon 50 évvel később egy egészen más technikával indult a termelés: Stühmer Frigyes, a legnagyobb hazai csokoládégyár alapítója 1934-ben egy egyedülálló technikával kezdett bele a csokoládéfigurák gyártásába. A legkülönfélébb alakokat készítették el így, például matyó legényt és leányt, húsvéti nyulat, de persze nem maradhatott ki a Mikulás sem. Később megépült a Diósgyőri Édesipari Gyár, ahol Magyarországon először kezdődött el a csokoládéfigurák gépesített nagyüzemi gyártása.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
