Hírek
2016. Május 15. 17:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Nagy járvány jöhet
Az okos ember megelőzi a bajt. Az ország szinte minden területéről jelezték már a lisztharmat megjelenését. Sőt!
Ilyen korán még soha nem regisztrálták e kórt: már április utolsó napjaiban találtak fertőzött leveket a szőlőkben, s ma már szinte minden almán, rózsán, köszmétén fennáll a fertőzés veszélye. Ennek több oka közül az enyhe tél és korai kitavaszodás említhető. A növények nagyjából két héttel korábbi fejlettséget mutatnak az átlagos évekhez képest, ezért nem szabad megszokásból, csak május végétől – például a szőlő esetében a virágzás előtti állapotban – permetezni.
A lisztharmat ellen régóta kénnel, illetve kéntartalmú hatóanyagokkal lépnek fel a kertészek, de ma már nagyon sok más vegyületet tartalmazó szerek is léteznek. Ezek egy része ráadásul felszívódó hatóanyag, így több hétig fejtik ki hatásukat. A kétfajta méreganyaggal felváltva érdemes védekezni, figyelembe véve, hogy az alma háromcentis nagyságig érzékeny lehet a kénre. Így inkább a felszívódó szeres permetezéssel akadályozhatjuk meg a kárt, a legérzékenyebb állapotban a járványszerű lisztharmatfertőzést. Néhány hét múlva érdemes a kénes kezelést alkalmazni. Az almák esetében eljött a legérzékenyebb állapot: a gyümölcsök 2-3 centisek, a hajtások ilyenkor fejlődnek a leggyorsabban. Ha most fertőz a gomba, akkor az egész évet meghatározhatja, sőt a jövő évi termésmennyiségre is kihat.
Az egresnél is érdemes megfogni a hajtásokat, illetve a termést is fertőző amerikai köszméte lisztharmatkárosítását.
A szőlő ebben az évben különleges bánásmódot igényel. Ahol a fiatal hajtásokat fagy érte, azok teljesen vagy részben elpusztultak. Ezek a sérült növényi részek még inkább kitettek a fertőzésnek. A tőkék gyorsan kibontják tartalékrügyeiket, emiatt aztán nagyon sűrű, de sokszor csak kicsi vagy közepes hajtások alakulhatnak ki. Ezt el kell kerülni, mert a túl sűrű lombozatban a gombás fertőzések könnyebben kialakulnak, másrészt jövő tavasszal a metszéskor nem lesz megfelelő számú és fejlettségű termőfelületünk. Bár ebben az évben a fagykáros területen nem szüretelünk, de a szokásoshoz képest kétszer, háromszor több zöldmunkát és növényvédelmet kell elvégeznünk.
Általában igaz – a lisztharmat esetében különösen –, hogy igazán a megelőzéses kezelés hatásos. Ha már megjelentek a tünetek, akkor inkább csak futhatunk a gomba után: mindössze kármérséklést tudunk végezni, s szinte egész évben kínlódhatunk e kór hatásával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
