Hírek
2017. November 08. 17:45, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Nagyobb támogatásban részesülnek a tanyán élők
A tanyás térségekben élőket érintő módosításokról - többek között a támogatásintenzitás növeléséről - döntött a Miniszterelnökség.
Ennek köszönhetően a tanyán élők még nagyobb arányban részesülhetnek a Vidékfejlesztési program tanyafejlesztési forrásából - jelentette be szerdán a Miniszterelnökség.
A közlemény ismerteti: a Vidékfejlesztési program keretében jelenleg is pályázható az a több mint 8 milliárd forint keretösszegű felhívás, amely azon tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztését kívánja előmozdítani, amelyeknek a villamosenergia-, illetve vízellátási rendszere, vagy szennyvíz kezelése nem a mai kornak megfelelő. A felhívás keretében a tanyán élő természetes személyek maximum 6,2 millió forint, míg az önkormányzatok legfeljebb 50 millió forint támogatást nyerhetnek el.
Annak érdekében, hogy a természetes személyek, a tanyai lakosok is könnyebben és kevesebb önrésszel megvalósíthassák beruházásaikat, a Miniszterelnökség a támogatási intenzitás, valamint az elszámolható költségek és hiánypótoltatható dokumentumok bővítését is érintő ügyfélbarát módosításról döntött. Így többek között a támogatásintenzitás - járási besorolástól függetlenül - a jelenlegi 50-65 százalékról 95 százalékra növekedett - írja közleményében a Miniszterelnökség.
A módosított pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
