Hírek
2016. Szeptember 21. 12:59, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Napról-napra szépül kis városunk
Ma (szeptember 21-én) kerültek átadásra az utóbbi időben megvalósult közterületi beruházások.
A tizenhat helyszínen megvalósuló közterületi feladatok 2016. június közepén kezdődtek és szeptember közepére fejeződtek be, melynek bekerülési költsége 127 millió forint volt.
Ma ezek közül négy helyszínen vágták át a nemzeti színű szalagot városunk elöljárói és az érintett önkormányzati képviselők. Hajagos Gyula atya pedig megáldotta a kellemes kikapcsolódásra lehetőséget nyújtó és hangulatos környezetet teremtő létesítményeket.
Elsőként a Móra téri „Békás-szökőkút”került átadásra. Az 5 m átmérőjű, kör alakban elhelyezett, térkő burkolatú medence gránitból, térplasztikával, vízforgató gépészettel, környezetrendezéssel, villamosenergia-ellátás kiépítésével, kiegészítő, előkészítési és befejezési munkákkal 13 millió forintba került.
Anno a Szent János téren volt egy „békás kút”, amelyben igazi teknősök úszkálhattak. Sajnos a mai kor állatvédelmi törvényei ezt nem engedélyezik. Bense Zoltán, a körzet képviselőjének javaslatára született meg a régmúlt idők kellemes emlékeinek felidézésére ez a megoldás – tudtuk meg Csányi József polgármestertől az ünnepélyes avatón. Mint azt elmondta, Szabó Ildikó és Kis Virág tervezésének, valamint Bozóki István kőfaragó kivitelezésének köszönhetően sikerült megvalósítani városunk vezetésének azon törekvését, miszerint a régmúlt idők szépségei és hagyományai előtt fejet hajtva a modern kor „ruhájába öltöztetve” jelenhessenek meg Kiskunfélegyházán ezek az emlékek.
Az ünnepélyes avatót a Móra utcai óvodások szívet melengető műsorral színesítették.
A következő helyszínen – Kossuth u. (Wesselényi és Zrínyi u. közötti szakasz) – a járda és környezetének felújítása történt meg. A 242 m2 térkő burkolat teljes körű átépítése szegélyezéssel, 16 db bútorzattal, jelentős mennyiségű növénytelepítéssel, környezetrendezéssel, csapadékvíz elvezetéssel, előkészítési és befejezési munkákkal mindösszesen 9,4 millió forintba került.
A Kossuth utcának egy másik szakasza is megszépülhetett a beruházásnak köszönhetően, ez pedig a Lónyai és Batthyány u. közötti részt érintette, melyen a járda és a környezet felújítása történt meg. A 308 m2 térkő burkolat teljes körű átépítése szegéllyel, bútorzattal (5 db pad, 1 db szeméttároló), 2 db sakk asztallal, jelentős növénytelepítéssel, csapadékvíz elvezetéssel, környezetrendezéssel, előkészítési és befejezési munkákkal 17,6 millió forintba került.
Végül az utolsó helyszín a Dózsa György és Horváth Zoltán utca közötti közös gyalog- és kerékpárút, volt, ahol 529 m2 térkő burkolatépítés szegéllyel, forgalomtechnikával, környezetrendezéssel, csapadékvíz elvezetéssel, parkolóhelyek kialakításával, előkészítési és befejezési munkákkal 13,8 millió forintba került. Mellette a pihenőpark, játszótér megépítését 5,3 millió forintból valósították meg. Itt 115 m2 térkő burkolat építése szegélyezéssel, 4 db bútorzat elhelyezése, 33,1 fm kerítésépítés történt meg kapubejárattal, valamint jelentős növénytelepítés vált szükségessé. Gyenes Attila a körzet önkormányzati képviselője Csányi József polgármesterrel együtt vágták át a nemzetiszínű szalagot, mely ünnepélyesen is megnyitotta az utat a kellemes kikapcsolódásra vágyó városlakók előtt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












