Hírek
2016. Január 04. 10:44, hétfő |
Helyi
Forrás: orientpress.hu
NAV-ügyfélszolgálatok nyílhatnak a kormányhivatalokban
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átalakítása; a kormányzat az idén újabb átfogó módosításokat tervez, a változások egyaránt érintik a hatóság szervezetét és a hivatal munkáját
- írta hétfői számában a Magyar Idők. A lap a legfontosabb újításnak azt nevezte, hogy NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban.
Az ehhez szükséges lépéseket március végéig határozza meg a kabinet, s az elképzelés - feltehetően - már az idén megvalósul. Mint írták, a változtatás révén könnyebben juthatnak adóügyi információkhoz a cégek és a polgárok, így csökkenhetnek a hiányosságok, a tévedések, ezzel együtt apadhat a kirótt bírságok összege is.
A napilap szerint a szervezeti átalakítások mellett egy újabb, a feketegazdaság felszámolását célzó intézkedés bevezetését is tervezi a kormányzat: az év végéig térképezik fel annak a feltételeit, hogy a gazdasági szereplők számlázórendszereit is bekössék a NAV-hoz. Az intézkedések feltételeit az év közepére dolgozzák ki a szaktárcák. Ezzel a hatóságok - az online pénztárgépek és az áruforgalmat ellenőrző rendszer mellett - újabb modern eszközt kapnak a feketegazdaság visszaszorításához - írta a Magyar Idők.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
