Hírek
2020. Május 19. 12:58, kedd |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Negyedszer is hazatért Afrikából a magyar szalakóta
Eleven, a jeladóval felszerelt szalakóta négy éve szolgáltat fontos adatokat a szalakótákról.
Afrikából Szíriát is érintve majd Törökországon, Bulgárián és Románián átrepülve két hónap alatt érkezett haza Magyarországra.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arról számolt be, hogy a „rekorder” madár ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját, miközben nemcsak az elektromos áramütés jelentette veszélyt kerülte el, de áthaladt a madárvadászat szempontjából különösen veszélyes Mediterráneumon is.

Eleven az egyetlen olyan szalakóta, amely a négy éve felhelyezett jeladójának köszönhetően folyamatosan értékes adatokkal látja el a faj védelmével és vonulásával foglalkozó LIFE projekt szakembereit. 2016-ban azért ez a madár kapott jeladót, mert az előzetes terepi megfigyelések szerint az első szalakóták között érkezett vissza és kezdett költésbe.
A tavaly szeptemberben útnak induló madárról a jeladónak köszönhetően tudjuk, hogy nem tért le a megszokott vonulási útvonaláról. Európát Görögországnál hagyja el, majd Líbián átrepülve Csádban rendszerint hetekre megpihen. Innen a Közép-afrikai Köztársaságon, a Kongói Demokratikus Köztársaságon halad tovább, majd Angolát és Zambiát érintve érkezik meg botswanai telelőhelyére decemberben.
A jeladó szerint Eleven március 15-e körül kezdte meg idei hazaútját. Afrikát Zimbabwe, Zambia, Tanzánia, Kenya, Szomália, Etiópia, Dzsibuti és Eritrea érintésével hagyta el április utolsó napjaiban. Május elsején már Szíria déli térségében járt, tehát kevesebb, mint két nap alatt repülte át az Arab-félszigetet. Innen Törökország, Bulgária és Románia érintésével ért haza Apajra május 15-én.
A kutatók munkája ezzel azonban nem ért véget, sőt a szalakóták hazaérkeztével és a költési időszak indulásával most kezdődik és nyár végéig tart a terepszezon.
A címlapfotó illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
