Hírek
2015. Augusztus 01. 16:00, szombat |
Belföld
Forrás: Magyar Hírlap
Negyven település építene börtönt
A pályáztatás után ötezer új férőhelyet alakítanak ki a következő négy évben.
Negyven település ajánlott fel térítésmentesen területet börtönök építésére a megadott határidő lezárultáig – derült ki a belügyminiszternek a parlament honlapján olvasható tájékoztatásából.
Pintér Sándort a januárban közzétett felhívás fejleményeiről a jobbikos Apáti István kérdezte korábban.
A tárcavezető válaszában emlékeztetett arra, hogy a fegyintézetek túltelítettségének megszüntetéséhez nyolc ötszáz fős, illetve egy ezer férőhelyes új börtön és fegyház fokozatú intézet megépítésére van szükség.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága három, két-két szakemberből álló szakmai bizottságot hozott létre, amelyek végigjárták a felajánlott önkormányzati helyszíneket, egyeztettek a települések polgármestereivel, hivatali vezetőivel, továbbá pontosították a beruházás megvalósíthatóságát érintő kérdéseket és feltételeket. A szervezet a benyújtott anyagok, helyszínbejárások és az azokon megszerzett újabb információk mérlegelésével készíti el javaslatát a pályázatok elbírálására.
A tervezett ötezer új férőhely kialakítása várhatóan 2019 végére várható. Megírtuk, az új fegyintézetek létesítésénél a biztonság mellet az egyik fő szempont, hogy a fogvatartottak vagy az intézményben, vagy valamely ahhoz közeli munkahelyen foglalkoztathatók legyenek. Ennek célja, hogy a börtönök, fegyházak önfenntartókká válhassanak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
