Hírek
2017. Július 02. 09:02, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Nem kímélte az eső a résztvevőket a Futóhomok félmaratonon
Az utóbbi hetek időjárása a Kiskunsági nemzeti Park igazgatóság és a IUSTITIA Egyesület közös rendezvényét , a Futóhomok félmaratont sem hagyta szárazon.
Szombat reggel bőséges égi áldás fogadta a szervezőket a központnak helyet adó Karikás Csárdánál - írja a BAON internetes portál. A körülmények igen spártai-ra sikerültek: nem volt áram, nem volt víz. Igazi tanyasi hangulat uralkodott a Gavallér tanyán: az égbolt percről percre változott: hol szikrázó napsütés, hol sötét gomolyfelhők, csak a szél volt az állandó kísérője a rendezvénynek.

A reggeli időjárás valószínűleg megriasztotta a legkisebbeket, vagy inkább a szüleiket, ők kevesebben indultak a versenyen. Legfiatalabb résztvevő: László Lili volt, aki 2013-ban született.
A felnőttek viszont az ország jelentős részét képviselték: érkeztek résztvevők Szentes, Soltvadkert, Lajosmizse, Kiskunhalas, Szeged, Tiszaalpár, Dunabogdány, Cegléd, Jakabszállás, Tabdi, Arnaatveit (Norvégia) Solymár, Hódmezővásárhely, Magyarkanizsa (Szerbia), Szentkirály, Kiskunhalas, Csongrád, Győr, Tiszavasvári, Harsány, Kaskantyú, Újkígyós, Bátmonostor településről is.
Tabajdi Józsi bácsi, mint legidősebb induló a 8,5 km-s távnak vágott neki.
A résztvevők többsége örült, hogy az idén nem volt brutális a hőmérséklet (csak 28 fokot mutatott a hőmérő), s a szél hol segített, hol szembefújt. De a port legalább nem kavarta.
A félmaratont leggyorsabban Radics Anna és Szalóki Róbert teljesítette. E nagyszerű teljesítményért külön elismerésben is részesültek: különdíjként övék lett egy szürkemarha díszes trófeája: egy mívesen megmunkált tülök!
Részletes eredmények az egyesület honlapján, ide kattintva tekinthetők meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
