Hírek
2017. Január 01. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: jarmuipar.hu
Németország tárt karokkal várja a munkásokat
Németországban munkaerőhiánnyal küzd a vállalkozások 40 százaléka – mutatta ki a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) ismertetett felmérése.
A német gazdaság legnagyobb munkaadói érdekképviseletének kutatása szerint leginkább az infokommunikációval és a gépgyártással foglalkozó cégeknél gond a képzett munkaerő utánpótlása, és 2016 végére az egy évvel korábbinál sokkal súlyosabbá vált a munkaerőhiány az elektrotechnika, illetve az elektronikai berendezések gyártása és a bútorgyártás területén.
A 3,6 millió vállalkozást összefogó szervezet tagjainak 39 százaléka már a legnagyobb kockázatok között tartja számon, hogy a szakemberekért folytatott verseny miatt emelkednek munkaköltségei.
Azonban a német cégek továbbra is több tízezer ember felvételét tervezik. Létszámbővítés várható a többi között az élelmiszeriparban és a gyógyszeriparban. Az ipar egészét tekintve az utóbbi öt évben 350 ezer új munkahely jött létre, jövőre pedig legkevesebb 30 ezer állást teremthetnek a német ipari cégek a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban ismertetett felmérés szerint.
A DIHK legutóbbi, októberi előrejelzése szerint Németország hazai összterméke (GDP) 1,9 százalékkal bővülhet az idén, szemben a nyáron becsült 1,5 százalékkal, viszont jövőre 1,2 százalékra lassulhat a gazdasági növekedés üteme.
A német szövetségi kormány előrejelzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága az idén 1,8 százalékkal, 2017-ben 1,4 százalékkal bővül, a munkaviszonyban állók száma pedig új történelmi csúcsra, 44 millióra emelkedik az idei 43,6 millióról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
