Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2018. Szeptember 07. 20:00, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Népművészeti vándorkiállítás is színesíti a libafesztivált

Népművészeti vándorkiállítás is színesíti a libafesztivált

Szeptember 7-én (pénteken) nyílt meg a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület 35. jubileumi vándorkiállítása a Móra Ferenc Művelődési Központban.

Az ünnepélyes megnyitón Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Szabó Károlyné, Kovács Klára, a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület elnöke nyitotta meg a kiállítást.

Beszédében elmondta, hogy a kiállításon a 35 éves fennállását ünneplő egyesület népművészeinek, mestereinek kiemelkedő alkotásai láthatók, melyek önmagukért beszélnek. A tárlat egyes darabjai teljes keresztmetszetét adják mind térben, mind létszámban nagy a kiterjedésű szervezet alkotó tevékenységének. Mintegy húszféle mesterség művelői mutatkoznak be változatos, szebbnél-szebb alkotásaikkal.
A vándorkiállítás október 2-áig tekinthető meg a művelődési központ nyitva tartási idejében.

A tárlatmegnyitót Tarjányiné Manninger Lencsi csilingelő népdalokkal színesítette.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi

Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén

A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.

2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi

Jótékonysági motorozás a legkisebbekért

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.